2019-es januári kihívás – az év szava

Szerző: | 2019. január 3. csütörtök | Scrapbook

Először is nagyon boldog új évet kívánunk a Csapat minden tagja nevében!

Idén is folytatjuk a már hagyománnyá vált januári év szava kihívást. Ehhez az ötletet Ali Edwards “One little Word” projektje adta. Ali Edwards évek óta választ magának egy szót az új évre. Egy szót, amit a középpontba helyez, ami szándékai szerint meghatározza az évét, amire az adott évben koncentrálni szeretne.

Azonban idén nem lesz ilyen egyszerű a dolgod. Ezt a szót kombinálnod kell az év színével, az élő korallal.  A Panton cég immár 20 éve minden évben megválasztja az év színét. Idén ez a vízben élő korallé, a Pantone 16-1546. “Ez egy élénkítő és életigenlő szín csipetnyi arannyal, mely energizál és lelkesít. Élénk, mégis lágy szín, mely az optimizmust szimbolizálja.” Forrás: pantone.com

Szóval válassz magadnak egy szót az idei évre. Amit szeretnél, ha megvalósulna vagy épp amire főkuszálni szeretnél. Lehet magyar, angol vagy bármilyen nyelven. Erre a szóra helyezve a hangsúlyt készíts egy alkotást, melyen a korall szín is felismerhetően szerepel. Lehet rajta fotó, de ez sem kötelező. Bármilyen alkotással nevezhetsz, de legyen köze a scrapbookhoz. Lehet oldal, vászonkép, art journal, minialbum vagy annak egy oldala, Project Life oldal, utazónoteszes oldalpár. Tőled függ, hisz ez rólad szól. Alkotásod a csapat@scrapbolt.hu címre várjuk. Kérlek, írd meg nekünk, miért ezt a szót választottad.

Tippelős játékunkat is tekinthetjük hagyománynak, ezért ez sem marad el idén. Holnaptól minden hétköznap lesz majd egy alkotás, melyet a Kreatív Csapat tagjai készítenek. A végén megtippelhetitek, melyik kié. A legtöbb helyes választ adó (vagy ha több is van, akkor egy szerencsés közülük) ajándékcsomagot nyer. Gyere játszani, mindig nagyon izgalmas és meglepő szokott lenni! (Ha mindegyik alkotásunk felkerült, ide belinkelem, hogy egy helyen legyenek. Nézz majd vissza ide!)

És a szabályok, amiben apróbb változások is történtek:

  • A kihívásra készült alkotásokat 2019.01.25-ig várjuk a csapat@scrapbolt.hu címre.
  • 12″-es, A4-es oldallal, tetszőleges méretű vászonnal, az év szavát központba állító albummal, vagy bármilyen scrapbook technikával készült alkotással  nevezhetsz, amely megfelel a kihívás feltételeinek.
  • Fénykép nélkül is készülhet az alkotás és magyar szóhoz sem kell ragaszkodni.
  • Ha szívesen megosztod, akkor írj pár mondatot arról, miért ez a választott szó.
  • Eddig máshol még nem publikált alkotásokat várunk, és kérünk, hogy Te is csak 2019.01.26-a után tedd művedet nyilvánossá.
  • Ha liftelés vagy más alkotó műve insprált, mindenképpen tedd közzé vagy utalj rá.
  • 2019.01.26-án feltöltjük a képeket a Facebook-oldalunkon egy albumba, ahol egymás alkotásait meg lehet nézni.
  • A nyertest sorsolással választjuk ki. Mindenki egyenlő eséllyel indul, egyszer kerül a virtuális kalapba.
  • A szerencsés nyertes egy 5000 Ft-os vásárlási utalványt kap, melyet a ScrapBolt webshopjában költhet el kedve szerint.
  • A zsűri sem marad tétlen: az általunk legtöbb pontot kapott alkotás nyeri a Hónap Kedvenc Alkotója címet. És ezáltal esélyes lesz az éves nagy nyereményre. Ezt a különleges ajándékot az nyeri, aki a legtöbbször volt a Hónap Kedvenc Alkotója.
  • A Hónap Kedvenc Alkotóját meghívjuk, hogy a következő hónapban legyen vendég csapattag, és a blogon megmutathatja több alkotását. A Hónap Kedvenc Alkotója abban a hónapban a kihívásban nem vehet részt.
  • A kitartó alkotókat, akik mindenk kihíváson részt vesznek, év végén meglepjük.
  • Eredményhirdetés 2019 február első napjaiban Facebook-oldalunkon.

Alkotásra és játékra fel!

Ha érdekel a scrapbook vagy nem tudod, hogy kezdj hozzá, esetleg megmutatnád alkotásaid, nézz be a Scrapkuckóba, ahol öröm az alkotás

Vár szeretettel egy baráti közösség!

Ha kiváncsi vagy mi mindenre és hogyan használhatók a Silhouette vágóplotterek, 
csatlakozz a segítőkész, szakmai csoportunkhoz!

A Szerző

Az úgy volt... hogy kisfiam születése után találtam rá a scrapbookra, mikor az emlékeink megőrzéséhez kerestem egy formát. A kreatív hobbi gyerekkorom óta az életem része, ezért nem csoda, hogy a scrapbook szerelem lett első látásra. Kikapcsol, megnyugtat, gondolkodásra késztet, alkotni hív, örömet okoz, örömet okozok. Aztán jött a másik szerelmem: a Silhouette Cameo digitális vágógép. Munkám során grafikai szoftverekkel, profi vágógéppel dolgozom, így nagyon is közel áll hozzám. Imádom, hogy a sík papírlapból egy kis kreativitással mi mindent lehet kihozni. És nemcsak papírból. Ezt az imádatot szeretném továbbadni, segítve és megismertetve ezeknek a vágógépeknek a használatát, a bennük rejlő lehetőséget. Ezért legtöbbször ilyen blogbejegyzéseket és tutorialokat fogsz tőlem látni.

Szeretnél időben értesülni híreinkről, blogbejegyzéseinkről?

Iratkozz fel Hírlevlünkre!

* kötelező kitölteni

ScrapBolt.hu a fenti űrlapon megadott adatokat fel fogja használni, hogy veled kapcsolatba lépjen. Add meg, hogy milyen céllal léphetünk veled kapcsolatba:


Bármikor meggondolhatod magad a neked küldött leveleinkben található leiratkozás linkre kattintva vagy az info@scrapbolt.hu címünkre írva. Tiszteletben tartjuk az adataidhoz való jogodat. Bővebb információkért keresd fel weboldalunkat. A lenti gombra kattintva beleegyezel, hogy felhasználhassuk az adataidat a fentiek figyelembe vételével.

Hasonló bejegyzések

NSD Pinkfresh Challenge

NSD Pinkfresh Challenge

Múlt hét szombaton volt a Nemzetközi Scrapbook Nap, rengeteg szuper kihívással. A Piknkfresh Studionál minden alkotó saját kihívással jelentkezett, így összesen 12 feladat közül lehet választani. A határidő egyébként holnap, így akinek van kedve, itt tud csatlakozni.....

bővebben
Mennyit ér egy ölelés…

Mennyit ér egy ölelés…

Először is gratulálok a  múlt havi nyerteseinknek és játékosainknak akik rendületlenül alkotnak és csodaszép oldalakkal lepnek meg bennünket ? Nagy virtuális Ölelés érte ? Amióta tart a bezártság és az elszigeteltség sok minden ami addig természetes volt, ma már...

bővebben
I’msterdam

I’msterdam

Tavaly augusztusban a párommal kettesben Amsterdamban jártunk. A mostani helyzet fényében szinte hihetetlennek tűnik, de akkor sem volt könnyű. Már az előkészítés is akadályokba ütközött: már megvolt a repjegy, szállás, amikor az utolsó pillanatok egyikében a családi...

bővebben
Barátság…..májusi kihívás

Barátság…..májusi kihívás

A májusi kihívás elég hagyományos. 12″x12″ oldalt kell készíteni, egy megadott vázlat alapján. A vázlat elfordítható. Egy kikötés van, az oldal egynegyedének a fotóhoz kapcsolódó, verset, idézetet, prózai részletet, saját írást kell tartalmaznia. Közepén egy kihagyott...

bővebben
Anyák napi képeslap

Anyák napi képeslap

Az idei anyák napja vidám és szomorú is lesz egyben, de az biztos, hogy rendhagyó. Örülök, hogy bár a távolság, legyen az akár 2-3 lépésnyi (vagy ahogy Vikónak mondjuk 5 süni távolságnyi), vagy csak telefonon vagy messengeren beszélhetünk, de együtt lehetünk anyuval....

bővebben
Fotócserés játék – 2020. március

Fotócserés játék – 2020. március

Amikor ezt az oldalt készítettem, még boldogan készültem tavaszi  Scraptáborra. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy bármi közbe jöhet. Izgalommal készültem, és visszaszámoltam a napokat. Amikor először felmerült,hogy le kéne mondani a tábort, nem igazán fogtam...

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This