Kedvenc alkotóink

2015 áprilisától kezdve minden hónapban új kihívással jelentkezünk. Szeretnénk alkotásra csábítani Titeket és ezt nyereménnyel is díjazzuk. A kisorsolt nyertes nevét Facebook-oldalunkon tesszük közzé. (Minden hónap első napján kerül fel a blogba a kihívás, 25-éig várjuk az alkotásokat, melyeket 26-án Facebook-oldalunkon mutatunk be.)

A zsűri, azaz a Kreatív Csapat favoritját pedig itt jelentetjük meg. Ez amolyan dicsőségfal. Büszkék vagyunk az igazán színvonalas, szemet gyönyörködtető és kreatív alkotások láttán! Ezért év végén Kedvenc alkotóink közül kiválasztjuk az Év kedvenc alkotóját, aki elismerésünk jeleként jutalomban részesül. Hogy miben, az legyen meglepetés!

Lássuk hónapról hónapra a legjobbakat! Gratulálunk mindnyájuknak a Kedvenc Alkotónk címhez!

(Időrendben visszafelé haladva, azaz a legfrissebbet legelöl láthatóak a Kedvenc alkotóink.)

Aki 2019-ben hónapról-hónapra követte a kihívásokat és számon is tartotta a nyerteseket, annak nem lesz meglepetés. Minden hónapban alkotott (vagy játékosként vagy vendégalkotóként) és négyszer lett a Hónap Kedvenc Alkotója. Igazán kiérdemelte az Év Kedvenc Alkotója címet! És Ő nem más, mint HEMRIK ORSOLYA! Nagy dobpergés és tűzijáték neki. Hamarosan mutatjuk, milyen ajádékot választott magának.

Aki 2019-ben hónapról-hónapra követte a kihívásokat és számon is tartotta a nyerteseket, annak nem lesz meglepetés. Minden hónapban alkotott (vagy játékosként vagy vendégalkotóként) és négyszer lett a Hónap Kedvenc Alkotója. Igazán kiérdemelte az Év Kedvenc Alkotója címet! És Ő nem más, mint HEMRIK ORSOLYA! Nagy dobpergés és tűzijáték neki. Hamarosan mutatjuk, milyen ajádékot választott magának.

Decemberben Merika egy hangulatos mood boardot hozott nekünk. Igazán inspirálónak tartottátok, változatos alkotások születtek.  Ebben a hónapban visszafogott scrapbook-oldalával ismét HEMRIK ORSI nyerte el a Hónap Kedvenc Alkotója címet! Gratulálunk!

Novemberben Andi dolgoztatta meg a résztvevőket háromszöges kihívásával.  Az ötletes alkotások közül BARANYI MÁRIA oldala kapta a legtöbb pontot a zsűritől. Így ő November Kedvenc Alkotója!

Októberben nagyon szoros volt a verseny, 1-1 pont döntött. Az inspiráló alkotások közül a Hónap Kedvenc Alkotója HEMRIK ORSI  lett, újraértelmezve a koszorú fogalmát. Nézd!

Szeptemberben BATTA BOGÁTA nyerte el a Hónap Kedvenc Alkotója címet, ezzel a kávés oldalával. A feladat egy téma és egy vázlat szerinti alkotás volt. Gratulálunk!

Augusztusban a meleg, a nyár ellenére sok alkotás érkezett, nagyon örülünk neki. A csapatnak legjobban DÖMÖTÖR PETRA  scrapbook-oldala nyerte el a tetszését, ő lett a Hónap Kedvenc Alkotója. Gratulálunk!

Júliusban HEMRIK ORSI nyerte el a Hónap Kedvenc Alkotója címet! Rendületlenül és lelkesen játszik minden hónapban vagy épp vendégalkotást hoz. Júliusban ezzel, a kislányáról készült, bájos oldallal lett az első. Fekete és fehér akrilfestékkel stencilezett az anyák napi-témájú képre, a rétegek alá.

Júniusban LUCSZÁNÉ KENYERES MÓNIKA  kapta a Hónap Kedvenc Alkotója címet ezzel a 12″-es scrapbook oldalával. “Egy olyan szenvedély kerített hatalmába, amit spinningnek hívnak. Aki még sohasem próbálta, ajánlom neki!!! Nálam két éve tart és naaagyon tud hiányozni, ha valamiért nem jutok el hetente kétszer az órára ? Erről címkéztem fel az oldalt, erről készült a fotóm is.” Gratulálunk neki! És kitartásához is!

Májusban kimagasló pontszámmal HEMRIK ORSOLYA nyerte el Május Kedvenc Alkotója címet. Egyszerű, de nagyszerű scrapbook oldalt hozott nekünk.

Áprilisban SZILÁGYI DOROTTYA lett a Kedvenc Alkotónk. Elsőként vett részt kihívásunkban és máris nyert, harmonikus oldalával!

Márciusban a vízfestésé volt a főszerep, azzal kellett a hátteret készíteni. Nagyon sok értékes alkotást kaptunk. Ismét megdolgoztattatok minket. Vágül a Hónap Kedvenc Alkotója: HULMAN EDIT lett, alábbi légies oldalával.

Februári kihívásunkra sok, szép oldal érkezett. Nehezen tudtunk választani, mindenkinek megvolt a favoritja. A pontozás azonban megkönnyítette a dolgunk. Végül LUCZÁNÉ KENYERES MÓNIKA kapta a legtöbb pontot, ő lett februárban a Hónap Kedvenc Alkotója az alábbi oldalával. Gratulálunk neki!

Játékunk 2019-ben is folytatódik. Januárban mi más is lehetne a kihívás, mint megtaláálni az év szavát? Viki kicsit megspékelte a feladatot, de álltátaok a sarat. Januárban kreatív csapatunk szavazata alapján BATTA BOGÁTA lett a Hónap Kedvenc Alkotójának. Ezzel a scrapbook-oldallal nyert. Gratulálunk!

2018-ban közel 30 alkotótól 80 alkotást kaptunk. Voltak, akik egyszer-kétszer játszottak, de páran rendületlenül kitartottak. Köszönjük mindenkinek, hogy velünk játszott! Egy kis összefoglalót is írtunk a blogra. Olvasd el!

Nagyon izgalmasan zárult a 2018-as év. Fej-fej mellett, 4-4 Hónap Alkotója címmel holtverseny alakult ki. DÖMÖTÖR PETRA és HULMAN EDIT  lett a 2019-es Év Kedvenc Alkotói. Gratulálunk! Ajándékuk egy-egy scrapbőrönd.

És végül szeretnénk még megjutalmazni LUCZÁNÉ KENYERES MÓNIKÁT kitartásáért. Hogy egész évben rendületlenül játszott a kihívásokon, többször dobógós helyen is végzett. Habár nem lett első, mégsem adta fel a játékot. Minden elismerésünk mellett egy 5000 Ft-os ajándékutalványt kap, melyet a ScrapBolt webshopjában kedvére levásárolhat. Plusz egy kis meglepit is a csomagjába.

Decemberben CZAKÓNÉ LÖKÖS GABI lett a Hónap Kedvenc Alkotója. Először indult kihívásunkon ezzel az ötletes sütiformából átalakított dísszeé. Ugye, jól tette?

Novemberi kommentelős kihívásunk győztese DÖMÖTÖR PETRA. Ezzel a csodás őszi oldalával. Gratulálunk, idén már 4.-szer lett a Hónap Kedvenc Alkotója.

Októberben saját készítésű díszítőelemeket kért Viki az alkotásokra. Nehéz volt a döntés, mert nagyon színvonalas volt mindegyik. Végül az Októberi Kedvenc Alkotónk HULMAN EDIT lett, az alábbi nyáridéző scrapbook-oldalával.

Merika nagyfotós, kék kihívása feladta a leckét a játékosoknak. Nekünk is nehéz volt választani a nívós scrapbook-oldalak közül. Végül szoros versenyben DÖMÖTÖR PETRA lett szeptemberben a Kedvenc Alkotónk. Gratulálunk nyárbúcsúztató oldalához!

Augusztusban Andi tengeri, idilli mood boardjára érkeztek a scrapbook-oldalak. Köszönjük mindnekinek és külön öröm új résztvevőket látni. Kedvenc Alkotónk HORNYÁK HAJNALKA  lett, a csapat egyöntetű véleménye szerint, maximális pontszámmal!

Júliusban nem túl jól sikerült, de annál kedvesebb és megismételhetetlenebb fotós alkotásokat vártunk.  Ebben a hónapban DÖMÖTÖR PETRA a Kedvenc Alkotónk, idén már másodszorra. Igazán nyári, hűsítő scrapbook-oldalt készített.

Júniusban Merika többfotós vázlatkihívást gondolt ki. Kedvencünk HULMAN EDIT lett ezzel a színpompás oldalával.

Májusban Andi Alkoss átlátszóra! kihívása nehéznek bizonyult.  A kreatív megoldások kozül PÁSZTOR JUDITé lett a Hónap Alkotója cím. Gratulálunk az alábbi szépséges oldalához!

Áprilisban az illatokról szólt a kihívás. A végre jó idő miatt vagy a feladat nehézsége miatt kevesebb alkotás érkezett. De a Kedvenc Alkotót egyöntetűen szavaztuk meg. Mindenkinél ez az oldal volt a favorit. Gratulálunk DÖMÖTÖR PETRA!

“Egy húsvéti locsolkodós pillatatot scrappeltem meg. Pinteresten találtam egy hasonló oldalt, ott tetszett meg nagyon a vidám akvarelles csík a háttérben. Clarisse készítette azt az oldalt, egy francia blogon. Köszi megint a kihívást  Petra”

Márciusban listázás volt a kihívás feladata. Köszönjük a változatos oldalakat. Kedvenc Alkotónk HULMAN EDIT lett, alábbi oldalával. Nézd, milyen jó ötlet, akár évente a szülinapon is elkészíthető!

Februári mood board kihívásunkra nagyon sok szuper alkotás érkezett. Közülük a Hónap Kedvenc Alkotója HORNYÁK HAJNALKA ezzel a scrapbook-oldalával. Gratulálunk! És várjuk vendégalkotását.

És eljött 2018! Új év, új kihívások! Mindjárt itt is az első! Januárban – már hagyományosan – az Év szava kihívás van soron. Idén januárban a Hónap Kedvenc Alkotója HULMAN EDIT, ezzel az ötletes, kreatív alkotásával.

2017-ben PÁSZTOR JUDIT lett az Év Kedvenc Alkotója. Négyszer volt a Hónap Kedvenc Alkotója. Egész éves kitartásáért és szemet gyönyörködtető alkotásainak jutalma:  egy We R Memory Keepers TypeCast írógép. Ez volt Judit szíve vágya. Gratulálunk és reméljük, sokat használja majd az írógépet.

DECEMBERBEN  a szokásos félhavi kihívás volt, hisz az ünnepre készülődött mindenki.  Kedvenc Alkotónk cuki karácsonyi lapjával PÁSZTOR JUDIT  lett. Ki ne szeretne ilyet a postaládájába?

NOVEMBERBEN  egy csodálatos adventi naptár vívta ki a havi Kedvenc Alkotó címet. Készítóje RÁCZ ILDIKÓ.  Ki ne szeretne egy ilyet otthonra?

OKTÓBERBEN ismét DÖMÖTÖR PETRA lett a választottunk. Ő Október Kedvenc Alkotója. A szelfis kihívásra készített oldalával másodszor nyerte el ezt a címet. Nem véletlenül. Igazán inspiráló, nem?

Nézd meg vendégalkotását is!

SZEPTEMBERBEN HORNYÁK HAJNALKA érdemelte ki a Kedvenc Alkotónk címet. Andi sokfotós kihívására igazán kreatív alkotások érkeztek.  Ugye, szerinted is megérdemelte Hajni oldala a díjat?

AUGUSZTUSBAN PÁSZTOR JUDIT immár harmadszorra lett a Kedvenc Alkotónk. Szívből gratulálunk! Merika vázlatkihívására kapott oldalak közül nehéz volt választani, de Judit alábbi oldala lett a nyerő. Kiváncsian várjuk vendégposztját.

JÚLIUSBAN a kihívásra  érkezett alkotások közül a Kedvenc Alkotónk SIPOSNÉ BARÓCSY VERONIKA lett egyszerű-nagyszerű oldalával. Gratulálunk! Vendégalkotóként készített oldalát ezen a linken találjátok. Köszönjük.

JÚNIUSBAN, a térképes feladatban Kedvenc Alkotónk Katarina Kuruczova lett ezzel az oldalával. Gratulálunk!

MÁJUSBAN  a kihívás az anyaságról szólt. A szebbnél szebb oldalak közül Pásztor Judité lett a favoritunk. Ő lett Májusi Kedvenc Alkotónk ezzel az alkotásával.

ÁPRILIRSBAN Andi lifelős kihívást hozott. Igen szoros volt a verseny, a nevezéseket itt megnézheted. Kedvencünk Dömötör Petra lett bájos oldalával.

MÁRCIUSBAN Merika egy színes moodboardot állított össze a kihívásra. Ebben a hónapban bájos, elbűvölő, mixed nedia technikával készült oldalával Herencsényi Dóra lett a Hónap Kedvenc Alkotója. Nem csoda, hogy mind elolvadtunk tőle.

FEBRUÁRBAN  Móni igazán izgalmas Betűzz velünk! kihívást találta ki. Jól megdolgoztatott mindenkit. Ebben a hónapban a Kedvenc alkotónk Szántó-Horváth Zsanett lett alábbi oldalával.

2017-ben is folytatódik havi játékunk, amit sokan szerettek. A januári kihívással szeretnénk hagyományt teremteni, ezért mindenkitől a saját év szavával vártunk alkotást. Ez a hónap annyira különleges volt, hogy szavazataink alapján az első helyen holtverseny alakult ki Pásztor Judit és Sóber-Juhász Annamária között. Így JANUÁRBAN két Kedvenc alkotónk lett.

PÁSZTOR JUDIT az alábbi scrapbook-oldalt készítette:

SÓBER-JUHÁSZ ANNAMÁRIA egy minialbummal pályázott.
“Az én választott szavam a 2017-es évre a “hála”. Nagyon sok olyan dolog van az életben, amiért hálásak lehetünk, de sokszor észre sem vesszük ezeket. Szeretnék idén jobban odafigyelni erre és meglátni azokat a dolgokat, amikért hálás lehetek. 1-1 fotó, rövid kommentár, minimalista díszítés, így tervezem ezt a mini albumot készíteni folyamatosan.”

Gratulálunk mindkettőjüknek! Hamarosan vendégalkotóként találkozhattok velük a blogon.

 

2016-ban legtöbbször, szám szerint ötször FIÁTH MÓNIKA lett a hónap Kedvenc alkotója. Ezért ő lett idén az Év kedvenc alkotója! Szívből gratulalunk! És az egész éves kitartó munkája jutalma egy mini Minc fóliázó gép és egy kezdőkészlet.

DECEMBERBEN az ünnepekre tekintettel egy rövid kihívást hozott Andi. Olyan képeslapot kellett készíteni, amelyen levehető karácsonyfadísz volt. Kedvencünk ebben a hónapban PÁKOZDI NÓRA alkotása lett. Ezért ő lett Decemberi Kedvenc alkotónk.

NOVEMBERBEN olyan történt, ami még a kihívás idején sosem: FIÁTH MÓNIKA egymás után harmadszorra lett a Kedvenc alkotónk. Tamcsi búcsúzós kihivására szép oldalakat kaptunk. Nézd meg itt! Móni megható oldalát pedig alább láthatod. Ugye, hogy megérdemelte, ezt a címet?

OKTÓBERBEN Merika izgalmas feladatot talált ki: a fotószeletelést. Jól megdolgoztatott mindenkit a kihívás. (A játék galériáját a Facebook-oldalunkon találod.) Ebben a hónapban ismét FIÁTH MÓNIKA  nyerte el a Kedvenc alkotónk címet. Gratulálunk hangulatos oldalához!

SZEPTEMBERBEN Viki a most trendi varrásra buzdított mindenkit. Szebbnél-szebb és ötletesebb alkotások születtek, igazán megosztottak minket. (Az alkotásokat Facebook oldalunkon láthatod.) Szavazásunk eredményeként a Kedvenc alkotónk ebben a hónapban FIÁTH MÓNIKA lett! Nézzétek:

AUGUSZTUSBAN új kreatív csapattagunk, Andi keresztezte a mood boardot a TicTacToe játékkal kihívásában. Érdekes volt látni, milyen sokféle alkotás született erre az egy mood boardra. Kedvenc alkotónk HORNYÁK HAJNI lett az alábbi scrapbook-oldalával.

JÚLIUSBAN mMerika egy igen érdekes feladattal állt elő. A nehézség ellenére sok szép alkotás szültetett. Szoros versenyben a nyertes SZÁNTÓ-BREZANÓCZY SZANDRA lett.

Ha JÚNIUS, akkor nyár és Viki kihívásában fagylaltozásra csábított. Az ötletes fagyis alkotások közül FIÁTH MÓNI nyerte el ebben a hónapban a Kedvenc alkotónk címet az alábbi scrapbook-oldalával.

MÁJUSI kihívásunban Tamcsi a textilek használatára buzdított. Mindegyikőnket elvarázsolt PÁKOZDI NÓRA csodás alkotása. Ő lett májusban a Kedvenc alkotónk.

ÁPRILISBAN Flóra TicTacToe nevű kihívással rukkolt elő. A játéknak nagy sikere volt. rengeteg szép alkotást kaptunk. A legszebbnek RANGA SOPHIE oldalát találtuk, ő lett áprilisban a Kedvenc alkotónk. Az oldala pedig:

MÁRCIUSBAN Merika vázlatkihívást hozott. Köszönjük a sok-sok beküldött oldalt. Ebben a hónapban a Kedvenc alkotó címet (mint januárban) CZAKÓ-RADVÁNYI PIROSKA érdemelte ki. Nézzétek pitypangos oldalát:

FEBRUÁRBAN Viki újrahsznosításra ösztönzött. Nagyon változatos alkotások születtek, a dobozok nagy népszerűségnek örvendtek. A kedvencünk egyöntetűen FIÁTH MÓNIKA szépséges mixed média alkotása:

Ahogy ígértük, 2016-ban is folytatódik a játékunk. A feladatok minden hónap elején a blogon megtalálhatóak. JANUÁRBAN Tamcsi inspirált arra, hogy válassz egy szót magadnak erre az évre. Kedvenc alkotónk pedig CZAKÓ-RADVÁNYI PIROSKA alábbi gyönyörűséges alkotásával.

2015-ben a legtöbbször RANGA SOPHIE volt a kedvenc alkotónk, ezért ő lett az Év Kedvenc Alkotója díj birtoskosa. Nyereménye egy Cinch spirálozó gépet! Gratulálunk mindenkinek az egész éves kitartó munkájához és köszönjük, hogy ennyien részt vettetek rajta. Jövőre folytatjuk!

DECEMBERBEN az ünnepek miatt az alkotásra szánt határidő rövidebb volt, viszont a feladat könnyebb. Flóra egy nagy karácsonyi képeslapkihívást talált ki. A mi kedvencünk pedig ismét RANGA SOPHIE lett, az alábbi alkotásával:

NOVEMBERI KIHÍVÁST Merika gondolta ki, egy csodás őszi mood board alapján kellett alkotni. A zsűri elsőszámú kedvence FIÁTH MÓNIKA lett. Íme a gyóztes alkotása:

Az OKTÓBERI KIHÍVÁS úgy látszik nehézre sikeredett, kevés résztvevő volt. Viki egy korai scrapbook-oldaluk újragondolására hívta a játékosokat. A zsűri egyhangúlag CZAKÓ-RADVÁNYI PIROSKÁT hozta ki kedvencnek. Nézzétek micsoda fejlődés! Íme az első oldala és a mostani:

SZEPTEMBERI KIHÍVÁSban Flóra szigorú szabályai ellenére sok játékos vett részt.A részletekért kattints ide. Csapatunkat ismét RANGA SOPHIE alkotása bűvölte el ezzel az oldalával.

AUGUSZTUSBAN Tamcsi a forró nyárhoz illő kihívással készült: minimum 20 évvel ezelőtti nyaralásos fotót kellett megscrappelni. A zsűrinek RANGA SOPHIE oldala tetszett a legjobban.

JÚLIUSBAN Merika egy csodás moodboard alapján hívott alkotni. Nehéz dolgunk volt, végül a sok szép alkotás közül Kedvenc alkotónk, PÁSZTOR JUDIT lett. Alkotása pedig:

JÚNIUSBAN Viki nehéz feladatot talált ki: fotó nélküli scrapbook-oldal készítése. Az akadályt a versenyzők könnyedén vették. A júniusi Kedvenc alkotónk címet, szoros versenyben   MUCSI BEA  érdemelte ki. Pályaműve pedig:

MÁJUSBAN Tamcsi Fekete, fehér, igen, nem című kihívással jött. Egy olyan oldallal lehetett nevezni, amin mindössze három szín használata megengedett: a fekete, a fehér és egy szabadon választott szín. A májusi Kedvenc alkotónk címet  CZAKÓ-RADVÁNYI PIROSKA  kapta az alábbi alkotásával.

ÁPRILISI játékunkon Flóra egy Project Life elrendezésű hagyományos 12″x12″ (30,5×30,5 cm) oldal készítésére hívott. Kedvencünk alkotónk  HUTÁS-TÓTH DIÁNA  volt. Hát nem csodás ez az oldal?

Pin It on Pinterest

Share This