Februárban Mogyorósi G. Ilona, azaz Süti nyerte el alkotásával a Hónap Kedvenc Alkotója címet. Nagy örömünkre vállalta a vendégalkotást, ráadásul a virágos kihívásra hozott Nektek inspirációt!
“Nagyon megtisztelő inspirációt készíteni – és ezzel egyidőben nagy kihívás is.
A virágok számomra mindig mentőövként szolgáltak. Oldalkészítés közben ha elakadtam vagy rám tört a “kéne még ide valami” érzés, biztos a virágokat
választottam. Mostanában sokat rajzolok és festek, próbálok kicsit elrugaszkodni az alap oldalsablonoktól és technikáktól. Tehát megyek az elkószáló gondolataim után, és reménykedek, hogy valami jó fog kisülni belőle ?
Minket is utolért az ovizárás, így most ebbe az oldalba Molli is besegített ? bár van Cameo-m, miatta beszereztem egy mini Sizzix-et is, hogy tanítgassam.
Cameoval megrajzoltam a feliratot, stencileztem majd vízfestékkel megfestettem az alapot és kifestettem a feliratot, Molli vágta a virágokat, Distress és szivacs segítségével festette, és segített az elhelyezésben is. A legvégén pedig összevissza pecsételtünk. Szóval ez most egy igazi anya-lánya program lett ?
Fogadjátok szeretettel a virágos oldalunkat!
Süti”










