A Pinterest a barátom. Terjedelmes a pin-elt képtáram. Ötletek, inspirációk, tetszetős dolgok. Nem csak scrap, hanem lakásdekor, főzés, kerámiafestés, babaház és sok más témában is.
Van, hogy liftelek, részben vagy egészben. Vagy simán csak “lenyúlom” és magamnak megcsinálom ugyanazt. Most coming outolok: ezzel az albummal is ezt tettem, azaz “nyúltam”, mert magamnak megcsináltam, amit másnál láttam.
Esküvői ajándék lett. Tudtam, hogy a férj nem szeret semmi csicsát, még akkor sem, ha nagyon egyszerű chipikről vagy cimkékről van szó (a lánybúcsús memorydex-ben van némi chipi és cimke is, de ott kevéssé volt szempont, hogy a férjnek is tetszen). Fényképes albumot nem akartam, jókívánságosat pedig másnak már csináltam. Aztán jött az ötlet, hogy a nevezetes dátumaikat lehetne albumba tenni. A megvalósítás pedig egytől-egyig Pinterestől vett ötletekkel történt, szinte változtatás nélkül. Váltogatják egymást a biankó dátum oldalak a szerelemes oldalakkal. Merthogy ők, a pár írhatják bele, hogy mely dátumokra szeretnének ilyen módon is emlékezni.
Corel Draw-ban szerkesztettem meg a szövegeket, de amit tudtam, chipivel, rajzzal, Sizzix-es kivágattal, ezzel-azzal helyettesítettem. (Ebben az esetben a chipi nem díszítés, hanem maga az oldal, így a “férjnek is tetszen” kategóriába is belefér.)
A borító sima kraft alapkarton borítással készült. A kis szív csak azért került rá, hogy megkülönböztesse az elejét a hátuljától. A cinch-et használtam spirálozásra, ezzel a megoldással -naptár jelleggel- akár a polcra, asztalra is kitehető és lapozható.
Szóval éljen a Pinterest!



















