Emlékmegőrzés – album 2. rész

Szerző: | 2017. szeptember 5. kedd | Scrapbook

Az első rész kicsit régen volt, de felidézhető. Karácsonyi ajándék lett volna, de nagyobb falat volt mint gondoltam. Egy utazós albumot úgy elkészíteni, hogy nem vagyok ott, ezer fotóból én válasszam ki mi legyen benne, és még valahogy össze is álljon. Nem semmi feladat, ráadásul minden hegy egyforma Ausztriában, Svájcban, és Németországban! 🙂  Ncsd tavalyi on line tananyaga volt a kezdés, de csak a borító és pár apróság került abból, hiszen teljesen át kellett alakítani.
Az első rész ITT látható, de egy kis videó is segít felidézni:

 

És most nézzük a folytatást. Ami esetleg inspiráció lehet Nektek ahhoz ide teszem a fotót, de a  többit szintén videón mutatom talán élvezetesebb, és gyorsabb is.

 

Erről azt kell tudni, hogy tintasugaras nyomtatóval, sima pauszra nyomtattam a fotót, és úgy ragasztottam az oldalra, hogy alul egy idézet elfér, felette pedig lehet írni, amit azért meghagytam a nyaralás résztvevőinek azaz a lányoméknak 🙂

Itt egy műanyag tartót tettem az oldalak közé, hogy az összegyűjtött prospektusok, és egyéb emlékeknek nagyobb helye legyen. A másik oldalára egy óriási, és szép fotó került.

Itt szintén pauszra nyomtattam, viszont alá került ugyanabban az időben készült két másik fotó. Érdekesek egymáson!

Itt pedig 3 D-n ragasztottam egymásra u.azt a fotót, csak a felső egy mérettel kisebb, érdekes és mutatós tájképeknél.

Egy Tamcsi által kitalált necces tartó, ami szintén emlékek cédulák , apróságok tárhelye lehet. Sok fotót képsarokkal tettem fel, alá lehet bármilyen írást csúsztatni, így helyet is spórolok, mégis igazi emlékmegőrzés!

Két nagy boríték is helyet kapott az albumban, abba is sok fotó elfér még.

A másik oldala remekül használható fotóknak!


És jöjjön a mindent tartalmazó kis gif, ami végiglapozza a folytatást:

 

Jó nyári emlékmegőrzést, csodás albumokat kívánok Nektek!

Ha érdekel a scrapbook vagy nem tudod, hogy kezdj hozzá, esetleg megmutatnád alkotásaid, nézz be a Scrapkuckóba, ahol öröm az alkotás

Vár szeretettel egy baráti közösség!

Ha kiváncsi vagy mi mindenre és hogyan használhatók a Silhouette vágóplotterek, 
csatlakozz a segítőkész, szakmai csoportunkhoz!

A Szerző

2008 márciusában ismerkedtem meg a scrapbookkal. Először a digitális oldalak készültek, de hamar rájöttem, hogy az én kreatív, alkotó énemnek a hagyományos album készítése az ideális. Folyamatosan tanultam a különböző blogokról, galériákból. Igyekszem különlegeset, egyedit készíteni. Kísérletező alkat vagyok, szeretem kitalálni mit-hogyan. 14 éve foglalkozom művészettel, rajzolás-festés formájában. Az ott tanultakat igyekszem felhasználni, alkalmazni scrapbook alkotásaim során. Eleinte a vintage oldalakkal próbálkoztam, de ma már mindig a fotók, az ábrázolás módja, témája az, ami szerint készítem az oldalakat, albumokat. Számomra a harmónia mindennél fontosabb egy alkotásban. Az album készítés, scrapbook oldalak készítése, már több mint hobby. A régi és új fotók szeretete, megbecsülése ölt formát, amikor dolgozom velük. A fotókon lévő személyek, történések még fontosabb szerepet kapnak az életünkben. A pillanat elszáll, a fotó megőrzi azt, és a szeretetünket, az alkalom (személy) fontosságát azzal fejezzük ki, hogy megfelelő környezetbe helyezzük. Nálam ez a cél. Mindig a fotó határoz meg mindent, a történet, ha albumról van szó.

Szeretnél időben értesülni híreinkről, blogbejegyzéseinkről?

Iratkozz fel Hírlevlünkre!

* kötelező kitölteni

ScrapBolt.hu a fenti űrlapon megadott adatokat fel fogja használni, hogy veled kapcsolatba lépjen. Add meg, hogy milyen céllal léphetünk veled kapcsolatba:


Bármikor meggondolhatod magad a neked küldött leveleinkben található leiratkozás linkre kattintva vagy az info@scrapbolt.hu címünkre írva. Tiszteletben tartjuk az adataidhoz való jogodat. Bővebb információkért keresd fel weboldalunkat. A lenti gombra kattintva beleegyezel, hogy felhasználhassuk az adataidat a fentiek figyelembe vételével.

Hasonló bejegyzések

NSD Pinkfresh Challenge

NSD Pinkfresh Challenge

Múlt hét szombaton volt a Nemzetközi Scrapbook Nap, rengeteg szuper kihívással. A Piknkfresh Studionál minden alkotó saját kihívással jelentkezett, így összesen 12 feladat közül lehet választani. A határidő egyébként holnap, így akinek van kedve, itt tud csatlakozni.....

bővebben
Mennyit ér egy ölelés…

Mennyit ér egy ölelés…

Először is gratulálok a  múlt havi nyerteseinknek és játékosainknak akik rendületlenül alkotnak és csodaszép oldalakkal lepnek meg bennünket ? Nagy virtuális Ölelés érte ? Amióta tart a bezártság és az elszigeteltség sok minden ami addig természetes volt, ma már...

bővebben
I’msterdam

I’msterdam

Tavaly augusztusban a párommal kettesben Amsterdamban jártunk. A mostani helyzet fényében szinte hihetetlennek tűnik, de akkor sem volt könnyű. Már az előkészítés is akadályokba ütközött: már megvolt a repjegy, szállás, amikor az utolsó pillanatok egyikében a családi...

bővebben
Barátság…..májusi kihívás

Barátság…..májusi kihívás

A májusi kihívás elég hagyományos. 12″x12″ oldalt kell készíteni, egy megadott vázlat alapján. A vázlat elfordítható. Egy kikötés van, az oldal egynegyedének a fotóhoz kapcsolódó, verset, idézetet, prózai részletet, saját írást kell tartalmaznia. Közepén egy kihagyott...

bővebben
Anyák napi képeslap

Anyák napi képeslap

Az idei anyák napja vidám és szomorú is lesz egyben, de az biztos, hogy rendhagyó. Örülök, hogy bár a távolság, legyen az akár 2-3 lépésnyi (vagy ahogy Vikónak mondjuk 5 süni távolságnyi), vagy csak telefonon vagy messengeren beszélhetünk, de együtt lehetünk anyuval....

bővebben
Fotócserés játék – 2020. március

Fotócserés játék – 2020. március

Amikor ezt az oldalt készítettem, még boldogan készültem tavaszi  Scraptáborra. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy bármi közbe jöhet. Izgalommal készültem, és visszaszámoltam a napokat. Amikor először felmerült,hogy le kéne mondani a tábort, nem igazán fogtam...

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This