2018. januári kihívás

Szerző: | 2020. május 11. hétfő | Kihívás, játék

Először is szeretnék nagyon Boldog Új Évet Kívánni a Csapat minden tagja nevében!

Idén is folytatjuk Ali Edwards “One little Word” projektje alapján, hogy év elején egy kiválasztott szó köré alkotunk, ami aztán végig kíséri az egész évünket!

Tavaly nagy sikere volt a tippelős játéknak, ezért úgy gondoltuk, hogy ebből is hagyományt teremtünk! Mostantól kezdve minden napra jut majd egy alkotás, és a végén megtippelhetitek, melyik kié.

Mivel 2017-ben Az év kedvenc alkotója Pásztor Judit lett, így idén az Ő alkotása is bekerül a kalapba.

A tippelős játékon túl természetesen várjuk az alkotásaitokat is a szabályoknak megfelelően:

  • A kihívásra készült alkotásokat 2018.01.25-ig várjuk a csapat@scrapbolt.hu címre
  • 12″-es, A4-es oldallal, tetszőleges méretű vászonnal, az év szavát központba állító albummal, vagy bármilyen scrapbook technikával készült alkotással  nevezhetsz, amely megfelel a kihívás feltételeinek.
  • Fénykép nélkül is készület az alkotás, és magyar szóhoz sem kell ragaszkodni. Ha más nyelven jobban kifejezhető a mondanivaló, használd azt.
  • Ha szívesen megosztod, akkor írj pár mondatot arról, miért ez a választott szó.
  • Eddig máshol még nem publikált alkotásokat várunk, és kérünk, hogy Te is csak 2018.01.25-e után tedd művedet nyilvánossá.
  • Ha liftelés, vagy más alkotó műve insprált, mindenképpen tedd közzé, vagy utalj rá.
  • Lehetőséget biztosítunk, azaz meghívjuk a Hónap Kedvenc Alkotóját, hogy a következő hónapban legyen vendég csapattag, és a blogon megmutathatja több alkotását. A Hónap Kedvenc Alkotója abban a hónapban a kihívásban nem vehet részt.
  • Csak 1 db fotót küldj, amely 1000 pixelnél nem szélesebb. Ha olyan az alkotás, külön jelezzük, hogy két fotót kérünk róla. (Ha nem tudod átméretezni a képet, az sem baj.)
  • 2018.01.26-án feltöltjük a képeket a Facebook oldalunkon egy albumba, ahol egymás alkotásait meg lehet nézni.
  • A nyertest sorsolással választjuk ki a random.org segítségével. Nincs lájkgyűjtés.
  • A zsűri sem marad tétlen: az alkotások közül kiválasztjuk az első hármat, melyek nagyobb eséllyel indulnak a sorsoláson. Az első helyezett 4x, a második 3x, a harmadik 2x kerül a virtuális kalapba, mindenki más egyszer. Ebből a kalapból sorsolunk a végén. A zsűri által választott alkotás nyeri a Hónap Kedvenc Alkotója címet.
  • Eredményhirdetés 2018 február első napjaiban.

Érdemes játszani és alkotni is, mutatjuk a nyereményeket.

A tippelős játékért ez a  Heidi Swapp notesz lesz a nyeremény:

 

 

 

A havi kihívásra készített alkotással pedig ezt a szuper válogatás a  Crate Paper: Main Squeeze kollekcióból:

 

 

 

 

Ha érdekel a scrapbook vagy nem tudod, hogy kezdj hozzá, esetleg megmutatnád alkotásaid, nézz be a Scrapkuckóba, ahol öröm az alkotás

Vár szeretettel egy baráti közösség!

Ha kiváncsi vagy mi mindenre és hogyan használhatók a Silhouette vágóplotterek, 
csatlakozz a segítőkész, szakmai csoportunkhoz!

A Szerző

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Donec consectetur, magna quis ornare ultricies, tellus massa gravida magna, sodales ultrices justo quam vitae urna.

Szeretnél időben értesülni híreinkről, blogbejegyzéseinkről?

Iratkozz fel Hírlevlünkre!

* kötelező kitölteni

ScrapBolt.hu a fenti űrlapon megadott adatokat fel fogja használni, hogy veled kapcsolatba lépjen. Add meg, hogy milyen céllal léphetünk veled kapcsolatba:


Bármikor meggondolhatod magad a neked küldött leveleinkben található leiratkozás linkre kattintva vagy az info@scrapbolt.hu címünkre írva. Tiszteletben tartjuk az adataidhoz való jogodat. Bővebb információkért keresd fel weboldalunkat. A lenti gombra kattintva beleegyezel, hogy felhasználhassuk az adataidat a fentiek figyelembe vételével.

Hasonló bejegyzések

Februári kihívás – lifteljünk – inspiráció

Februári kihívás – lifteljünk – inspiráció

A csajokkal általában előre egyeztetjük a következő kihívást. Liftelni alapból szeretek, meg hétvégén volt némi scrap időm,ezért gondoltam kicsit előre készülök. Épp csak a csavaros részt hagytam ki az olvasásból. Így esett, hogy sikerült egy oldalt kétszer liftelnem,...

bővebben
Januári kihívás – ötödik alkotás 2020

Januári kihívás – ötödik alkotás 2020

A tippelős játék utolsó alkotásával jelentkezem. Az eddigi alkotások és a tippszelvény a bejegyzés alján található. 🙂 Nagyon nehezen választottam magamnak szót. Találtam egyet, majd beugrott egy jobb. Nem is igazán jobb, inkább egy ugyanolyan fontos, hangsúlyos....

bővebben
Januári kihívás – negyedik alkotás 2020

Januári kihívás – negyedik alkotás 2020

Az én szavam a GO, csupa nagybetűvel, jelentése megy, halad, indul. Remélem idén végre tényleg sikerül az év szavát fókuszba helyeznem, mert hogy őszinte legyek, eddig nem voltak túl sikeresek az ez irányú próbálkozásaim! 😀 Az alkotáshoz az egyik kedvenc készletemet...

bővebben
Januári kihívás – harmadik alkotás 2020

Januári kihívás – harmadik alkotás 2020

Íme, itt az én oldalam, egy kis kékkel. A szavam az 'adventure / kaland', mert nagyon várom, milyen kalandot küld elém az élet ebben az évben. (Két fotón kitakartam a jelenlévőket, máskülönben túl könnyű lenne kitalálni, ki is vagyok ) (Ui. Az oldalt lifteltem, nagyon...

bővebben
Januári kihívás – első alkotás 2020

Januári kihívás – első alkotás 2020

Vajon ki csábult el, merült bele az MM alkotások világába? Saját bevallása szerint: " Voltam egy MM alkotós délutánon, és ezt a vásznat muszáj volt ebben a stílusban megalkotni! " Ki lehet Ő? 🙂 Pár mondat a szó jelentéséről:  INTUICIÓ A gondolatok útján működő...

bővebben
2020-as januári kihívás – One little word

2020-as januári kihívás – One little word

Először is nagyon boldog új évet kívánok! Jobbat, mint a tavalyi, de legalább nem rosszabbat. 🙂 Aki régóta részt vesz a kihívásainkon most nem fog meglepődni. Hagyomány nálunk januárban az Év szava kihívás. A feladat: keresni egy szót, ami jellemezni fogja az egész...

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This