Kávészünet – Kompozíció második rész

Szerző: | 2018. szeptember 25. kedd | Scrapbook

Oldalelrendezés további szabályai

 Az előző részben beszéltünk, a harmadolásról, fókuszpontról. Folytatnám tovább, milyen irányelveket vegyünk még figyelembe.

Soha ne felejtkezzünk el arról, hogy az oldalunkon a hangsúly a fotón, vagy fotón és kommenten van.

Felhívtam a figyelmet arra, mit jelent a scrapbook esetében a kevés,  néha több.  Ezt a képzőművészetben az egyszerűsítésnek nevezik.  Zsúfolt oldalon, (képen) nehéz megtalálni a lényeget, nem arra koncentrálunk. Mindig arra tegyük a hangsúlyt, hogy kiegészítsük a fotót és azt, amiért az oldal született.

Ezen az oldalon, mindent alárendeltem a fotónak. Egy hajós utazás, és semmi folyami, tengeri kellék nem kellett hozzá, hogy meglegyen az utazás és nyári vizes hangulat. Itt szólhatunk megint a színekről. Sokszor elég ha a fotóhoz gondolatban hozzáképzeljük a hangulatnak megfelelő színt. Itt elsődleges a kék, a víz miatt, és a sárga a napsütést, nyarat idéz. Ráadásul, ha visszaemlékezünk komplementer színek, amik erősítik is egymást. Nem narancs ugyan, de azért ennyi belefér 🙂

Szimmetria

 Van olyan eset, hogy szimmetrikus oldalt szeretnénk, vagy megtetszik valamilyen elrendezés, ami ezt kívánja.

Ilyen esetben próbáljunk kevesebb díszítőt használni, és hagyjunk tágabb teret, azaz (ahogy a képzőművészet nevezi) negatív teret, negatív formát az oldalon.

Egy jól megkomponált szimmetrikus oldal a negatív térrel igazi nyerő oldal lehet.

Ez egy ilyen oldal, még a széldíszítés is szimmetrikus, de persze a téma is az! Andriska pici korától Papa autóját imádta. Mindig ha lehetett azzal akrt menni, és amikor a vezető ülésbe került az aztán igazi örömmámor volt.  A Papa pedig a repülést imádja, és így került a két fotó egy oldalra, párhuzam a két imádat közt.

A negatív tér ebben az esetben alul-felül a fehér rész, és a kialakult forma.

Egy komoly hibája van a díszítésnek, amire nem figyeltem. Aki megmondja nekem a nyilvános posztban, ajándékot kap! Ez komoly!

Vannak a művészettörténetben kompozíciós sémák.  Ezeket elemeztem, és megpróbáltam a scrapbook nyelvére lefordítani. Több – kevesebb sikerrel megtörtént. A következő két dolgot tudtam kiragadni:

– centrális kompozíció

– csoportfűzés ( több fotós oldal)

A centrális kompozíció 

A scrap nyelvére lefordítva, azt jelenti, hogy a háttér és a díszítések olyan formájúak, olyan jellegűek hogy a lényegre hívják fel a figyelmet.

Erre egy hatásos példa a kőr, körvonal, kör alakú díszítők használata. A kör koncentrálja a figyelmet a szem akaratlanul is körbejár. Gondoljunk megint egy pillanatig a képzőművészetre, pl. a glória ábrázolása.

Mindegyik oldalon szerepet kapott a kör elem, hol több, hol kevesebb alakban. Mindenhol komoly kompozíciós szerepet kapott. Nézzétek:

Lényeg kiemelése.

Ez lehet csak fotó, de lehet együtt fotó, és komment.

A fotózásban használják előszeretettel azt, hogy a hátteret elhomályosítják, és a lényeg kiemelkedik élesen ebből a háttérből.

Az alábbi scrapbook oldal esetében ez úgy nyilvánul meg, hogy a most nagy divatnak örvendő un. Mixed – media stílusban készített hátterek egy hangsúlyosabb állapotot hoznak létre. Az én oldalam még pár évvel ezelőtti, a MM stílus kezdeti fázisában készült, de már látszanak a stílusjegyek. 🙂   Mit is lehet tenni?

Nekünk még mindig a fotó a fontos. Én arra jutottam, hogy az erősebben festett, struktúrákkal ellátott háttér elé, egyszinű – fekete-fehér, szépia, vagy nagyon pasztellra átalakított fotót, és erősen kiemelkedő kommentet kell tenni. Így elérhető az, hogy arra hívjuk fel a figyelmet amire szeretnénk. Én ha MM oldalt készítek mindig fekete-fehér fotóval dolgozom. Ha nagyon jól össze tudjuk a festékekkel médiumokkal hangolni, persze lehet színes a fotó, de ez nagy odafigyelést, igényel. Már sok ilyen remek oldal is született.

Ezen az oldalon a fekete-fehér oldal kiugrik az erősen színezett háttérből.

. Nagyon erős színeket használtam, és nagyon sok díszítőelemet. De ha jól megfigyelitek nagyon intenzíven összesűrítettem két helyre. Nem viszik el a szemet a fotótól, mert az átlós irány fókuszba helyezi a fotót.

A  szimmetrikus elrendezésekről érintőlegesen beszéltünk, a legtöbb oldal végül is ilyen. Háromszög, gúla formájú elrendezések. Ezekkel, sokkal hatásosabb, esztétikusabb hatást fogunk elérni.

Alkalmazhatunk asszimetrikus – féloldalas elrendezést, több üres hellyel, kis háttérdíszítéssel. Kicsit játékossá, tehetünk így egy oldalt, vagy nagyobb teret (negatív teret!) hagyva az oldalon, ami a fókusz pontunkra irányítja a szemet.   Pl. az alábbi két oldalam ( a másodiknál kombinálva van, a centrális azaz kör alakú elemek használatával)

Több fotós alkotások (csoportfűzés)

 Sokszor készítünk úgy oldalt, hogy több fotót helyezünk egy oldalra. Itt az a lényeg, hogy mindig legyen valami, ami összeköti, „összefűzi” a fotóinkat.

Hogy mit is értek ez alatt megint elkészült oldalakkal illusztrálom.

Ebben az esetben egy sötét háttérpapírt használtam, amire egy világos apró mintás egyenetlen csík került. Itt ez fogja össze a négy sorozat fotót. Az alapvető elrendezés itt is a háromszög, de jelentős helye van a vonalvezetésnek vízszintes irányban. A fotók ferdesége itt jelentőséget kapott, mert ellentétpárt alkot a világos papír felső szélével. Az alsó jobb oldali díszítő kupac, a felső szó tömeg ellensúlyozására készült. A nyíllal alkotja a háromszöget.

Ennél az oldalnál a fehér keret fűzi össze a három fotót, a három felirat alkotja a háromszöget. Az alátét papírok is segítik a háromszög kompozíciót, enyhe ferdeségükkel. A fotósor egyenesen áll, erősen jobb oldalon, ezt a lepke kifelé „indulása” ellensúlyozza.

Összefoglalva, Hauser Arnold: Művészettörténet filozófiája c. alkotásából idézek, amit próbáljatok a scrap oldalak elkészítésére lefordítani

„Mivel a művészet jelekkel helyettesíti a dolgokat, és mert mindig kevesebb a jel, mint a dolog, nem kerülhet el bizonyos sematizmust. A legspontánabb, legéletközelibb művészet sem használ minden benyomásra sajátos új jelet, hanem szótára van, amelyben több különféle fogalomra  gyakran egyetlen kifejezés áll. Minden stíluskorszaknak, nemzedéknek, minden művésznek megvan a maga szótára, amit használ.”

Köszönöm ha végig olvastátok. Tudom van aki csak legyint rá, és van aki talál benne valami újat. Sokan vagytok, vagyunk, akik már ösztönösen alkottunk olyat ami valamelyik pontnak megfelel. Kezdő tanfolyamokon sokan hallhattatok hasonlókat. Aki viszont még nem volt olyan szerencsés, annak jó “mankó” lehet. Szeretettel írtam, illusztráltam, adtam át amit én a festéshez tanultam eddig. Nem kell csak ezek mentén alkotni, de néhány alapot megjegyzel már jobb érzéssel nézel az alkotásodra, a végén. Lényeg mindig az, hogy Te légy elégedett, és ne másnak alkoss, hanem magadnak! De jó magunknak is mindig jobbá válni 🙂

További ihletett napokat, jó alkotást kívánok!

 

Ha érdekel a scrapbook vagy nem tudod, hogy kezdj hozzá, esetleg megmutatnád alkotásaid, nézz be a Scrapkuckóba, ahol öröm az alkotás

Vár szeretettel egy baráti közösség!

Ha kiváncsi vagy mi mindenre és hogyan használhatók a Silhouette vágóplotterek, 
csatlakozz a segítőkész, szakmai csoportunkhoz!

A Szerző

2008 márciusában ismerkedtem meg a scrapbookkal. Először a digitális oldalak készültek, de hamar rájöttem, hogy az én kreatív, alkotó énemnek a hagyományos album készítése az ideális. Folyamatosan tanultam a különböző blogokról, galériákból. Igyekszem különlegeset, egyedit készíteni. Kísérletező alkat vagyok, szeretem kitalálni mit-hogyan. 14 éve foglalkozom művészettel, rajzolás-festés formájában. Az ott tanultakat igyekszem felhasználni, alkalmazni scrapbook alkotásaim során. Eleinte a vintage oldalakkal próbálkoztam, de ma már mindig a fotók, az ábrázolás módja, témája az, ami szerint készítem az oldalakat, albumokat. Számomra a harmónia mindennél fontosabb egy alkotásban. Az album készítés, scrapbook oldalak készítése, már több mint hobby. A régi és új fotók szeretete, megbecsülése ölt formát, amikor dolgozom velük. A fotókon lévő személyek, történések még fontosabb szerepet kapnak az életünkben. A pillanat elszáll, a fotó megőrzi azt, és a szeretetünket, az alkalom (személy) fontosságát azzal fejezzük ki, hogy megfelelő környezetbe helyezzük. Nálam ez a cél. Mindig a fotó határoz meg mindent, a történet, ha albumról van szó.

Szeretnél időben értesülni híreinkről, blogbejegyzéseinkről?

Iratkozz fel Hírlevlünkre!

* kötelező kitölteni

ScrapBolt.hu a fenti űrlapon megadott adatokat fel fogja használni, hogy veled kapcsolatba lépjen. Add meg, hogy milyen céllal léphetünk veled kapcsolatba:


Bármikor meggondolhatod magad a neked küldött leveleinkben található leiratkozás linkre kattintva vagy az info@scrapbolt.hu címünkre írva. Tiszteletben tartjuk az adataidhoz való jogodat. Bővebb információkért keresd fel weboldalunkat. A lenti gombra kattintva beleegyezel, hogy felhasználhassuk az adataidat a fentiek figyelembe vételével.

Hasonló bejegyzések

NSD Pinkfresh Challenge

NSD Pinkfresh Challenge

Múlt hét szombaton volt a Nemzetközi Scrapbook Nap, rengeteg szuper kihívással. A Piknkfresh Studionál minden alkotó saját kihívással jelentkezett, így összesen 12 feladat közül lehet választani. A határidő egyébként holnap, így akinek van kedve, itt tud csatlakozni.....

bővebben
Mennyit ér egy ölelés…

Mennyit ér egy ölelés…

Először is gratulálok a  múlt havi nyerteseinknek és játékosainknak akik rendületlenül alkotnak és csodaszép oldalakkal lepnek meg bennünket ? Nagy virtuális Ölelés érte ? Amióta tart a bezártság és az elszigeteltség sok minden ami addig természetes volt, ma már...

bővebben
I’msterdam

I’msterdam

Tavaly augusztusban a párommal kettesben Amsterdamban jártunk. A mostani helyzet fényében szinte hihetetlennek tűnik, de akkor sem volt könnyű. Már az előkészítés is akadályokba ütközött: már megvolt a repjegy, szállás, amikor az utolsó pillanatok egyikében a családi...

bővebben
Barátság…..májusi kihívás

Barátság…..májusi kihívás

A májusi kihívás elég hagyományos. 12″x12″ oldalt kell készíteni, egy megadott vázlat alapján. A vázlat elfordítható. Egy kikötés van, az oldal egynegyedének a fotóhoz kapcsolódó, verset, idézetet, prózai részletet, saját írást kell tartalmaznia. Közepén egy kihagyott...

bővebben
Anyák napi képeslap

Anyák napi képeslap

Az idei anyák napja vidám és szomorú is lesz egyben, de az biztos, hogy rendhagyó. Örülök, hogy bár a távolság, legyen az akár 2-3 lépésnyi (vagy ahogy Vikónak mondjuk 5 süni távolságnyi), vagy csak telefonon vagy messengeren beszélhetünk, de együtt lehetünk anyuval....

bővebben
Fotócserés játék – 2020. március

Fotócserés játék – 2020. március

Amikor ezt az oldalt készítettem, még boldogan készültem tavaszi  Scraptáborra. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy bármi közbe jöhet. Izgalommal készültem, és visszaszámoltam a napokat. Amikor először felmerült,hogy le kéne mondani a tábort, nem igazán fogtam...

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This