Mostanában a nagy fotókra kattantam. Igaz a cuccaim egy része már elpakolva, de persze közben csak beszereztem ezt-azt. Na azokat nem pakoltam el, így a – mostanában kedvenc – gyártóm készleteiből szemezgettem az oldalamhoz. Miről is beszélek, Pinkfresch Studio. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, nekem már annyira sok volt mostanában a virág motívum, és a sok egyforma oldal e miatt, hogy őrült módon keresem a más fajta díszítőket. Egy-egy pici virág persze becsúszik, de most az is kimaradt nálam.
A mostani oldalam háttérpapírja Kaisers Kraft Day dreamer kollekciójából van, a többi díszítéshez pedig Pinkfresch Studio Blahus valamint Be you készlet elemeit használtam.
A fotó biztos ismerős, kisebb méretben már került albumba, de oldalt még nem készítettem vele. Andriska itt 3 éves, s nagyonjól megvoltunk, és ez máig így van. Ilyen ölelést már Duplán kapok, hiszen Lizi is tele van szeretettel. Muszáj megörökíteni, és gyönyörködni benne, hiszen egy-kettőre felnőnek és már lassan csak futó puszi jut 🙂
Néhány fotó és végül az oldal.
Szép alkotó napokat!











