Az áprilisnak még vége sincs, én már az év legcukibb eseményére készülök az Anyák napjára.
Olyan sok emlékem nincs az ünnepségekről, de az is inkább az ovis koromból. De egy dal, amit nagy nehezen megtanultunk (de még most is tudom), ünneplő ruha, ahogy szorított a cipőm, virágok, díszítés a kisteremben és az, ahogy szaladok anyuhoz a kis kincsemmel, amit készítettem, no ilyen emlék képek megmaradtak.
Mivel az anyukámból nagymami lett, és a legdrágább kincsei az unokái lettek rajtunk kívül, ezért egy unokás képeslapot készítettem neki 🙂
My Mind’s Eye Bliss gyönyörű papírkészletét és kiegészítőit választottam a képeslaphoz.
Az alapja 30*15 cm, amit 7,5 és 22,5 cm-nél bigeltem. Kivágtam Sizzixszel egy karikát (nekem ez volt a legnagyobb), ami meghatározta a “zászló” méretét: 11*7 cm lett, aminek a végeit 1 cm-nél bígeltem. Ezt ragasztottam a belső lapokhoz, így nyitja majd a kis rekeszt ami mögé elrejtettem a fotót, amikor kinyílik a képeslap. Aztán jöhet a díszítés.
Már alig várom, hogy oda tudjam adni 🙂
Ötlet a pinterestről.













