A nyár utolsó mozija

Szerző: | 2019. szeptember 14. szombat | Scrapbook

Először is gratulálok múlt havi nyerteseinknek…annyira szép oldalak születtek 🙂

Az én oldalam elég mozgalmasra sikerült, pont olyan mint az a két nap, amit Vikó velünk töltött 🙂

Új csoportba kerül, így az utolsó ovis évben, amit nagyon várt, hiszen ez a Katica csoport 🙂

Beszélgettünk is róla, de szerencsénkre nagyon nyitott a változásokra, mindig a jót látja benne. Szóval elbúcsúztunk a nyártól a régi Óvó néniktől, és köszöntjük az új Óvó néniket 🙂

Küldetésként pedig vettünk új benti cipőt, és elmentünk moziba ahova inkább a popcornért jár még, és ha van hozzá filmes menü (ami természetesen nekem is kell), no akkor még jobb 🙂 Film után egy kis plakátos fotózás, nasi és hazafelé dumcsi a poénokról.

Az oldalamon maszatoltam festékkel,  Pinkfresh Studio Let Your Heart Decide papírjaiból vágtam ki Sizzix-el leveleket, használtam pár kivágatot is, pecsételtem

és a popcornos menüs “dobozból” vágtam ki a címet és a figurákat.

Mert ügye mi scrapperek semmit nem dobunk ki, és amit lehet újra felhasználunk…

Ha érdekel a scrapbook vagy nem tudod, hogy kezdj hozzá, esetleg megmutatnád alkotásaid, nézz be a Scrapkuckóba, ahol öröm az alkotás

Vár szeretettel egy baráti közösség!

Ha kiváncsi vagy mi mindenre és hogyan használhatók a Silhouette vágóplotterek, 
csatlakozz a segítőkész, szakmai csoportunkhoz!

A Szerző

Hornyák Hajni vagyok 2015 januárjában talált rám a scrapbook. Minden egy csendes délelőttön kezdődött, unokaöcsémmel diorámát készítettünk, és sok figurát kellett kivagdosnunk és erre kerestem megoldást. Lett is...megvettem az első Sizzix gépem innen pedig már nem volt megállás.Mini albumok készítése, festékek, és mindenféle scrap kütyük beszerzése 🙂 A többi pedig már történelem.

Szeretnél időben értesülni híreinkről, blogbejegyzéseinkről?

Iratkozz fel Hírlevlünkre!

* kötelező kitölteni

ScrapBolt.hu a fenti űrlapon megadott adatokat fel fogja használni, hogy veled kapcsolatba lépjen. Add meg, hogy milyen céllal léphetünk veled kapcsolatba:


Bármikor meggondolhatod magad a neked küldött leveleinkben található leiratkozás linkre kattintva vagy az info@scrapbolt.hu címünkre írva. Tiszteletben tartjuk az adataidhoz való jogodat. Bővebb információkért keresd fel weboldalunkat. A lenti gombra kattintva beleegyezel, hogy felhasználhassuk az adataidat a fentiek figyelembe vételével.

Hasonló bejegyzések

NSD Pinkfresh Challenge

NSD Pinkfresh Challenge

Múlt hét szombaton volt a Nemzetközi Scrapbook Nap, rengeteg szuper kihívással. A Piknkfresh Studionál minden alkotó saját kihívással jelentkezett, így összesen 12 feladat közül lehet választani. A határidő egyébként holnap, így akinek van kedve, itt tud csatlakozni.....

bővebben
Mennyit ér egy ölelés…

Mennyit ér egy ölelés…

Először is gratulálok a  múlt havi nyerteseinknek és játékosainknak akik rendületlenül alkotnak és csodaszép oldalakkal lepnek meg bennünket ? Nagy virtuális Ölelés érte ? Amióta tart a bezártság és az elszigeteltség sok minden ami addig természetes volt, ma már...

bővebben
I’msterdam

I’msterdam

Tavaly augusztusban a párommal kettesben Amsterdamban jártunk. A mostani helyzet fényében szinte hihetetlennek tűnik, de akkor sem volt könnyű. Már az előkészítés is akadályokba ütközött: már megvolt a repjegy, szállás, amikor az utolsó pillanatok egyikében a családi...

bővebben
Barátság…..májusi kihívás

Barátság…..májusi kihívás

A májusi kihívás elég hagyományos. 12″x12″ oldalt kell készíteni, egy megadott vázlat alapján. A vázlat elfordítható. Egy kikötés van, az oldal egynegyedének a fotóhoz kapcsolódó, verset, idézetet, prózai részletet, saját írást kell tartalmaznia. Közepén egy kihagyott...

bővebben
Anyák napi képeslap

Anyák napi képeslap

Az idei anyák napja vidám és szomorú is lesz egyben, de az biztos, hogy rendhagyó. Örülök, hogy bár a távolság, legyen az akár 2-3 lépésnyi (vagy ahogy Vikónak mondjuk 5 süni távolságnyi), vagy csak telefonon vagy messengeren beszélhetünk, de együtt lehetünk anyuval....

bővebben
Fotócserés játék – 2020. március

Fotócserés játék – 2020. március

Amikor ezt az oldalt készítettem, még boldogan készültem tavaszi  Scraptáborra. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy bármi közbe jöhet. Izgalommal készültem, és visszaszámoltam a napokat. Amikor először felmerült,hogy le kéne mondani a tábort, nem igazán fogtam...

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This