Hű de mozgalmasra sikeredett ez a november 🙂
Először is gratulálok Mindenkinek aki játszott velünk az októberi kihíváson (ha még nem tettem volna meg)
Másodszor pedig Boldog 10.Szülinapot ScrapBolt.
/Itt egy kis személyes emlékhullám következik…./
Első találkozásunkkor (minek dátumát tegnap derítettem ki 2015.05.31. ) pár darab festéket vettem . Igazából ezen a WS-en kezdtem ismerkedni a scrapbook-al is. Nem sokkal később Párom rábeszélésére felhívtuk Csabát, hogy szeretnénk egy Silhouett vágógépet, ezer kérdéssel bombáztuk, mert csak annyit tudtunk a gépről, hogy “kell egy ilyen”. 2 hét múlva már itt is volt a csodamasina, ami még most is itt “zakatol” majdnem minden nap az asztalomon. A ScrapBolt ilyenformán belopta magát a mi kis életünkbe.
Aztán tavaly ősszel Csaba (a legnagyobb meglepetésemre) megkeresett, hogy lenne -e kedvem csatlakozni a SB szuper csapatához…
A mai napig nem tudok elég hálás lenni Csajok a rengeteg segítségért és támogatásért.
És tadam (számomra is hihetetlen) tavaly november 7.-én megjelent az első “hivatalos” blog bejegyzésem. Igy most én is ünneplek kicsit … az én 1 évemet 🙂
És most vissza a jelenbe….
Andi szuper novemberi kihívása igencsak kifogni látszott rajtam,… ilyen mikor ki kell lépnem a komfort zónámból 🙂
A fotók megnyírbálása…hmmm és, hogy háromszögben…, de most megtettem 🙂 Az eredmény is tetszik, ahhoz képest, hogy az első ilyen oldalam.
Az alapkartont Silhouett-el vágtam ki és mögé ragasztottam a fotókat és a Prima Marketing Autumn Sunset papírjaiból háttérnek.
Vágtam még ki Sizzix-el faleveleket és a készlet kivágataival valamint NCSD-s csipikkel együtt díszítettem az oldalt. Pici pecsételés és stencilezés és festék pöttözés után késznek is nyilvánítottam az oldalam 🙂












