Akkor és most – Februári kihívás

Szerző: | 2019. február 4. hétfő | Scrapbook

A napokban fényképeket rendezgettem, mikor előkerült egy fotó arról a napról, mikor Geri elsős lett, és elvittük őt iskolatáskát venni. Csudi nap volt, kisebb pityergéssel.
Azóta eltelt 8 év és Geri kamaszodik, új sulit választ, ballagni fog. Egyszóval megnőtt, kis felnőtt lett.

Mindenképp szerettem volna magamnak megörökíteni ezt az elmúlt időt egy akkori és egy mostani képpel egy oldalon. Annak pedig nagyon örülök, hogy ennek  kapcsán hívhatlak benneteket az első kihívásos játékomra. Ezért a kihívás témája: akkor és most.

A ScrapBolt blogján már találkozhattatok  Tic Tac Toe kihívással. Ott nagyon klasszul le van írva a szabály, de ha valaki nem ismerné a játékot jöjjön egy kis frissítés:

  • A Tic Tac Toe az amőba játékra hasonlít azzal a különbséggel, hogy a játéktábla 3×3-as. A kihívás ezen a táblán és játékelven alapul.
  • A feladat, hogy a tábláról válassz 3 dolgot, ami szerepelni fog a scrapbook oldaladon. A 3 dolgot csak átlósan, vízszintesen és függőlegesen lehet kiválasztani.
  • Annyi a kikötés még, hogy minimum 2 fotó kell, hogy legyen az oldalon. És ne felejtsd el a témát sem: akkor és most!
  • Íme a tábla, amiről a kincseket lehet választani:

Az én 3 választásom pacázás, papír vágatok és egy nagy csillag forma:

Az ötletet a scrappando.typepad.com oldalán találtam

És végül a szabályok:

  • A kihívásra készült alkotásokat 2019. 02. 27. éjfélig várjuk a csapat@scrapbolt.hu címre.
  • Nevezhetsz scrapbook-technikával készült oldallal, albummal, vászonképpel, amely megfelel a kihívás feltételeinek.
  • Eddig máshol még nem publikált alkotásokat várunk, és kérünk, hogy Te is csak 2019.02.28-a után tedd művedet nyilvánossá.
  • Ha liftelés vagy más alkotó műve insprált, mindenképpen tedd közzé vagy utalj rá!
  • 2019.02.28-án feltöltjük a képeket a Facebook-oldalunkon egy albumba, ahol egymás alkotásait meg lehet nézni.
  • A nyertest sorsolással választjuk ki. Mindenki egyenlő eséllyel indul, egyszer kerül a virtuális kalapba.
  • A szerencsés nyertes egy 5000 Ft-os vásárlási utalványt kap, melyet a ScrapBolt webshopjában költhet el kedve szerint.
  • A zsűri sem marad tétlen: az általunk legtöbb pontot kapott alkotás nyeri a Hónap Kedvenc Alkotója címet. És ezáltal esélyes lesz az éves nagy nyereményre. Ezt a különleges ajándékot az nyeri, aki a legtöbbször volt a Hónap Kedvenc Alkotója.
  • A Hónap Kedvenc Alkotóját meghívjuk, hogy a következő hónapban legyen vendég csapattag, és a blogon megmutathatja több alkotását. A Hónap Kedvenc Alkotója abban a hónapban a kihívásban nem vehet részt.
  • A kitartó alkotókat, akik mindenk kihíváson részt vesznek, év végén meglepjük.
  • Eredményhirdetés 2019 március első napjaiban Facebook-oldalunkon.

Ha érdekel a scrapbook vagy nem tudod, hogy kezdj hozzá, esetleg megmutatnád alkotásaid, nézz be a Scrapkuckóba, ahol öröm az alkotás

Vár szeretettel egy baráti közösség!

Ha kiváncsi vagy mi mindenre és hogyan használhatók a Silhouette vágóplotterek, 
csatlakozz a segítőkész, szakmai csoportunkhoz!

A Szerző

Hornyák Hajni vagyok 2015 januárjában talált rám a scrapbook. Minden egy csendes délelőttön kezdődött, unokaöcsémmel diorámát készítettünk, és sok figurát kellett kivagdosnunk és erre kerestem megoldást. Lett is...megvettem az első Sizzix gépem innen pedig már nem volt megállás.Mini albumok készítése, festékek, és mindenféle scrap kütyük beszerzése 🙂 A többi pedig már történelem.

Szeretnél időben értesülni híreinkről, blogbejegyzéseinkről?

Iratkozz fel Hírlevlünkre!

* kötelező kitölteni

ScrapBolt.hu a fenti űrlapon megadott adatokat fel fogja használni, hogy veled kapcsolatba lépjen. Add meg, hogy milyen céllal léphetünk veled kapcsolatba:


Bármikor meggondolhatod magad a neked küldött leveleinkben található leiratkozás linkre kattintva vagy az info@scrapbolt.hu címünkre írva. Tiszteletben tartjuk az adataidhoz való jogodat. Bővebb információkért keresd fel weboldalunkat. A lenti gombra kattintva beleegyezel, hogy felhasználhassuk az adataidat a fentiek figyelembe vételével.

Hasonló bejegyzések

NSD Pinkfresh Challenge

NSD Pinkfresh Challenge

Múlt hét szombaton volt a Nemzetközi Scrapbook Nap, rengeteg szuper kihívással. A Piknkfresh Studionál minden alkotó saját kihívással jelentkezett, így összesen 12 feladat közül lehet választani. A határidő egyébként holnap, így akinek van kedve, itt tud csatlakozni.....

bővebben
Mennyit ér egy ölelés…

Mennyit ér egy ölelés…

Először is gratulálok a  múlt havi nyerteseinknek és játékosainknak akik rendületlenül alkotnak és csodaszép oldalakkal lepnek meg bennünket ? Nagy virtuális Ölelés érte ? Amióta tart a bezártság és az elszigeteltség sok minden ami addig természetes volt, ma már...

bővebben
I’msterdam

I’msterdam

Tavaly augusztusban a párommal kettesben Amsterdamban jártunk. A mostani helyzet fényében szinte hihetetlennek tűnik, de akkor sem volt könnyű. Már az előkészítés is akadályokba ütközött: már megvolt a repjegy, szállás, amikor az utolsó pillanatok egyikében a családi...

bővebben
Barátság…..májusi kihívás

Barátság…..májusi kihívás

A májusi kihívás elég hagyományos. 12″x12″ oldalt kell készíteni, egy megadott vázlat alapján. A vázlat elfordítható. Egy kikötés van, az oldal egynegyedének a fotóhoz kapcsolódó, verset, idézetet, prózai részletet, saját írást kell tartalmaznia. Közepén egy kihagyott...

bővebben
Anyák napi képeslap

Anyák napi képeslap

Az idei anyák napja vidám és szomorú is lesz egyben, de az biztos, hogy rendhagyó. Örülök, hogy bár a távolság, legyen az akár 2-3 lépésnyi (vagy ahogy Vikónak mondjuk 5 süni távolságnyi), vagy csak telefonon vagy messengeren beszélhetünk, de együtt lehetünk anyuval....

bővebben
Fotócserés játék – 2020. március

Fotócserés játék – 2020. március

Amikor ezt az oldalt készítettem, még boldogan készültem tavaszi  Scraptáborra. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy bármi közbe jöhet. Izgalommal készültem, és visszaszámoltam a napokat. Amikor először felmerült,hogy le kéne mondani a tábort, nem igazán fogtam...

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This