Egy ötlet – hogyan tárolhatjuk a késeinket?

Szerző: | 2017. augusztus 22. kedd | Scrapbook

Természetesen a vágókésekről, a vágósablonokról lesz most szó!

Több verziót kipróbáltam, de egyikkel sem voltam elégedett. Eleinte a saját csomagolásukban maradtak, és kibérelték az egyik fiókot. Mondanom se kell, soha sem találtam meg, amit épp kerestem. Gyorsan áttettem őket egy cipősdobozba, amolyan lapozós megoldással. Így azért már lényegesen kényelmesebb volt, de azért nem az igazi…

Aztán átkerültek egy hagyományos fotóalbumba, 10×15 centiméteresbe. Egy darabig elégedett voltam, átláthatóvá és könnyen kezelhető vált, gyorsan megtaláltam, amit kerestem. Ez a tárolási rendszer végül azért nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert ennél én sokkal “zajosabban” alkotok – nem pakolok el magam után, csak ha már elkészült az alkotás. Pedig csak a kis tasakokba kellett volna betenni, mégsem bajlódtam vele munka közben. Arról már ne is beszéljünk, hogy amikor a csöpp kis kezekbe került, kb azzal a lendülettel szóródott ki minden a földre, asztalra… Nem tilthatok mindig mindent, így gyorsan ki kellett találnom valami mást!

Mielőtt rátérnék a mai poszt lényegére, előzetesen – mert fontos: mindenkinek más jön be! Nincs jó és rossz megoldás! Alkotás közben derül ki, hogy kinek mi áll kézre, hogyan tud gyorsabban haladni, mivel elégedett, mekkora helye van, ésatöbbi! Nem ciki néhány havonta újragondolni a dolgokat, és változtatni! Egyszer úgyis ráakadunk a számunkra tökéletes és ideális megoldásra! 😉

Nekem végül az vált be, hogy egy spirálos albumban tárolom őket, ÉS a Sizzix mellett tartom. Fellapozom, megkeresem, nyitva hagyom, használom, visszarakom, becsukom. A többször használt Bigz-késeket és a dombormappákat egy kis kosárkában szintén a Sizzix mellett. Esküszöm, ilyen rendes nem vagyok, de annyira adja magát a folyamat, hogy még nekem sem megterhelő! Hozzáteszem, a  hosszú Sizzlits késeket még mindig a cipősdobozban, de ez így már oké.

Egy kicsit a tartóról: szürkelemezt Cinch spirálozóval összefűztem még a tavalyi szedresi táborban. Albumnak készült, de majd’ egy évig nem került bele semmi. Azt hiszem, a sorsára várt, így beteljesítettem! 😀

Vastagabb mágneslapokat méretre vágtam és kétoldalú ragasztóval felragasztottam az album oldalaira. Egyelőre csak a jobb oldalakat használom. Most, hogy betelt, azon agyalok, hogy érdemes-e a bal oldalakat is bevetni, vagy készítsek inkább egy másikat. Kipróbálom, működik-e mindkét oldallal és majd megírom. Azt már bizton állíthatom, hogy a kétoldalú ragasztó bőven elbírja a késeket, nem kell másban, vagy sűrűbb ragasztásban gondolkodni.

Gyorsan és egyszerűen elkészíthető kis tároló ez, maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeimet!  😀

Ha érdekel a scrapbook vagy nem tudod, hogy kezdj hozzá, esetleg megmutatnád alkotásaid, nézz be a Scrapkuckóba, ahol öröm az alkotás

Vár szeretettel egy baráti közösség!

Ha kiváncsi vagy mi mindenre és hogyan használhatók a Silhouette vágóplotterek, 
csatlakozz a segítőkész, szakmai csoportunkhoz!

A Szerző

Szeretnél időben értesülni híreinkről, blogbejegyzéseinkről?

Iratkozz fel Hírlevlünkre!

* kötelező kitölteni

ScrapBolt.hu a fenti űrlapon megadott adatokat fel fogja használni, hogy veled kapcsolatba lépjen. Add meg, hogy milyen céllal léphetünk veled kapcsolatba:


Bármikor meggondolhatod magad a neked küldött leveleinkben található leiratkozás linkre kattintva vagy az info@scrapbolt.hu címünkre írva. Tiszteletben tartjuk az adataidhoz való jogodat. Bővebb információkért keresd fel weboldalunkat. A lenti gombra kattintva beleegyezel, hogy felhasználhassuk az adataidat a fentiek figyelembe vételével.

Hasonló bejegyzések

NSD Pinkfresh Challenge

NSD Pinkfresh Challenge

Múlt hét szombaton volt a Nemzetközi Scrapbook Nap, rengeteg szuper kihívással. A Piknkfresh Studionál minden alkotó saját kihívással jelentkezett, így összesen 12 feladat közül lehet választani. A határidő egyébként holnap, így akinek van kedve, itt tud csatlakozni.....

bővebben
Mennyit ér egy ölelés…

Mennyit ér egy ölelés…

Először is gratulálok a  múlt havi nyerteseinknek és játékosainknak akik rendületlenül alkotnak és csodaszép oldalakkal lepnek meg bennünket ? Nagy virtuális Ölelés érte ? Amióta tart a bezártság és az elszigeteltség sok minden ami addig természetes volt, ma már...

bővebben
I’msterdam

I’msterdam

Tavaly augusztusban a párommal kettesben Amsterdamban jártunk. A mostani helyzet fényében szinte hihetetlennek tűnik, de akkor sem volt könnyű. Már az előkészítés is akadályokba ütközött: már megvolt a repjegy, szállás, amikor az utolsó pillanatok egyikében a családi...

bővebben
Barátság…..májusi kihívás

Barátság…..májusi kihívás

A májusi kihívás elég hagyományos. 12″x12″ oldalt kell készíteni, egy megadott vázlat alapján. A vázlat elfordítható. Egy kikötés van, az oldal egynegyedének a fotóhoz kapcsolódó, verset, idézetet, prózai részletet, saját írást kell tartalmaznia. Közepén egy kihagyott...

bővebben
Anyák napi képeslap

Anyák napi képeslap

Az idei anyák napja vidám és szomorú is lesz egyben, de az biztos, hogy rendhagyó. Örülök, hogy bár a távolság, legyen az akár 2-3 lépésnyi (vagy ahogy Vikónak mondjuk 5 süni távolságnyi), vagy csak telefonon vagy messengeren beszélhetünk, de együtt lehetünk anyuval....

bővebben
Fotócserés játék – 2020. március

Fotócserés játék – 2020. március

Amikor ezt az oldalt készítettem, még boldogan készültem tavaszi  Scraptáborra. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy bármi közbe jöhet. Izgalommal készültem, és visszaszámoltam a napokat. Amikor először felmerült,hogy le kéne mondani a tábort, nem igazán fogtam...

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This