Hello. Dream – Judit vendégalkotása

Szerző: | 2018. június 19. kedd | Scrapbook

Májusban Judit nyerte el a Hónap Kedvenc Alkotója címet. Gratulálunk. Most megnézhetitek, mit alkotott lánya ballagásának emlékére.  Nekem elsőre az amerikai filmek jutottak eszembe a fotóról, amelyekben azzal viccelődnek, hogy akár testvérek is lehetnének. Ugye?

“Nagy örömömre szolgált, hogy ismét én lehettem a Hónap Kedvenc Alkotója. Fogadjátok szeretettel a két kedvenc oldalamat, ami kint lenne a falon, ha a párom már felrakta volna. :0))) De a scrapbook kuckóm díszei és nagyon szeretem őket.

Ti voltatok már úgy, hogy egy bekeretezett képet próbáltatok lefotózni? Hát én ma ismét megpróbáltam. Tudtam, hogy nem lesz könnyű menet. Nem szerettem volna kivenni a keretből, mert nagyon nehezen varázsoltam bele, hogy középre kerüljön, ne legyen ferde, stb. Megdolgoztam érte, úgyhogy előre is elnézést kérek, hogy nem az igaziak. Vittem ide, vittem oda, ahol nem tükröződött az oldal, ott sötét volt, ahol jók lettek volna a fényviszonyok, minden látszott a szemben lévő háttérből, beleértve engem is. :0)

Tavaly ballagott Réka. Imádtam ezt a képet rólunk. És hogy ne csak róla készüljön oldal, a ballagáson Dorkával is selfiztünk.

Mindkettőt ugyanabból a készletből készítettem, mert tudtam, hogy ki szeretném lógatni őket a falra. Teljesen más, mégis nagyon jól mutatnak egymás mellett. Használtam Sizzix kivágatot, ami mindkettőnél a címfelirat lett, PL kártyákat, papírokat, kiegészítőket, tüllt, dekorgombot, hullámpapírt, tageket, átlátszó matricákat, rojtokat, átlátszó pillangókat. Rétegeltem, megemeltem és ez lett a végeredmény.”

Ha érdekel a scrapbook vagy nem tudod, hogy kezdj hozzá, esetleg megmutatnád alkotásaid, nézz be a Scrapkuckóba, ahol öröm az alkotás

Vár szeretettel egy baráti közösség!

Ha kiváncsi vagy mi mindenre és hogyan használhatók a Silhouette vágóplotterek, 
csatlakozz a segítőkész, szakmai csoportunkhoz!

A Szerző

Az úgy volt... hogy kisfiam születése után találtam rá a scrapbookra, mikor az emlékeink megőrzéséhez kerestem egy formát. A kreatív hobbi gyerekkorom óta az életem része, ezért nem csoda, hogy a scrapbook szerelem lett első látásra. Kikapcsol, megnyugtat, gondolkodásra késztet, alkotni hív, örömet okoz, örömet okozok. Aztán jött a másik szerelmem: a Silhouette Cameo digitális vágógép. Munkám során grafikai szoftverekkel, profi vágógéppel dolgozom, így nagyon is közel áll hozzám. Imádom, hogy a sík papírlapból egy kis kreativitással mi mindent lehet kihozni. És nemcsak papírból. Ezt az imádatot szeretném továbbadni, segítve és megismertetve ezeknek a vágógépeknek a használatát, a bennük rejlő lehetőséget. Ezért legtöbbször ilyen blogbejegyzéseket és tutorialokat fogsz tőlem látni.

Szeretnél időben értesülni híreinkről, blogbejegyzéseinkről?

Iratkozz fel Hírlevlünkre!

* kötelező kitölteni

ScrapBolt.hu a fenti űrlapon megadott adatokat fel fogja használni, hogy veled kapcsolatba lépjen. Add meg, hogy milyen céllal léphetünk veled kapcsolatba:


Bármikor meggondolhatod magad a neked küldött leveleinkben található leiratkozás linkre kattintva vagy az info@scrapbolt.hu címünkre írva. Tiszteletben tartjuk az adataidhoz való jogodat. Bővebb információkért keresd fel weboldalunkat. A lenti gombra kattintva beleegyezel, hogy felhasználhassuk az adataidat a fentiek figyelembe vételével.

Hasonló bejegyzések

NSD Pinkfresh Challenge

NSD Pinkfresh Challenge

Múlt hét szombaton volt a Nemzetközi Scrapbook Nap, rengeteg szuper kihívással. A Piknkfresh Studionál minden alkotó saját kihívással jelentkezett, így összesen 12 feladat közül lehet választani. A határidő egyébként holnap, így akinek van kedve, itt tud csatlakozni.....

bővebben
Mennyit ér egy ölelés…

Mennyit ér egy ölelés…

Először is gratulálok a  múlt havi nyerteseinknek és játékosainknak akik rendületlenül alkotnak és csodaszép oldalakkal lepnek meg bennünket ? Nagy virtuális Ölelés érte ? Amióta tart a bezártság és az elszigeteltség sok minden ami addig természetes volt, ma már...

bővebben
I’msterdam

I’msterdam

Tavaly augusztusban a párommal kettesben Amsterdamban jártunk. A mostani helyzet fényében szinte hihetetlennek tűnik, de akkor sem volt könnyű. Már az előkészítés is akadályokba ütközött: már megvolt a repjegy, szállás, amikor az utolsó pillanatok egyikében a családi...

bővebben
Barátság…..májusi kihívás

Barátság…..májusi kihívás

A májusi kihívás elég hagyományos. 12″x12″ oldalt kell készíteni, egy megadott vázlat alapján. A vázlat elfordítható. Egy kikötés van, az oldal egynegyedének a fotóhoz kapcsolódó, verset, idézetet, prózai részletet, saját írást kell tartalmaznia. Közepén egy kihagyott...

bővebben
Anyák napi képeslap

Anyák napi képeslap

Az idei anyák napja vidám és szomorú is lesz egyben, de az biztos, hogy rendhagyó. Örülök, hogy bár a távolság, legyen az akár 2-3 lépésnyi (vagy ahogy Vikónak mondjuk 5 süni távolságnyi), vagy csak telefonon vagy messengeren beszélhetünk, de együtt lehetünk anyuval....

bővebben
Fotócserés játék – 2020. március

Fotócserés játék – 2020. március

Amikor ezt az oldalt készítettem, még boldogan készültem tavaszi  Scraptáborra. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy bármi közbe jöhet. Izgalommal készültem, és visszaszámoltam a napokat. Amikor először felmerült,hogy le kéne mondani a tábort, nem igazán fogtam...

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This