Hello tavasz!

Szerző: | 2018. március 16. péntek | Scrapbook

Amikor megvettük a házunkat kemény tél volt. Mire lezongoráztuk a papírokat és végre átvehettük a kulcsokat, már tavaszodott. A pinduri kertünk akkor még egy hatalmas dzsindzsa volt, esélyem sem volt egyedül nekifogni. Meg hát nem is ez volt az első dolog, amivel kezdeni kellett.

Viszont nagyon szerettem volna kertészkedni, legalábbis valami hasonlót, mert sok közöm azóta sincs hozzá. Megdumáltuk a szomszédokkal, hogy – jobb híján – a járda melletti kis területre hadd vessem rá magam. A közelben van egy pici virágbolt, ahol szezonális hozzávalókat is kapni. Kifaggattam a tulajt, hogy egy nagyon kezdő, vagy inkább még egy annál is kezdőbb, mondhatni kertész-szűznek mit ajánl. Bevallom, a negyedét sem értettem annak, amiket mondott!

De megpakoltam a kis szatyromat és hazahoztam mindenfélét. Aztán a neten keresgéltem, meg olvasgattam a csomagolásokat. Ajjh, nagyon felbosszantott, hogy papírforma szerint már minden ültetésről lekéstem. Úgyhogy fogtam magam, és mindent bedugdostam a földbe, kit 10 centire, kit csak ötre, tudományosan, vonalzóval. 😀

Lelkesen locsolgattam, jártamban-keltemben minden gaznak vélt gazt kitéptem, és lestem, hogy történik-e valami?! Mondanom se kell, hogy hatalmas csalódás volt!

Teltek-múltak a hónapok, eljött az első/második tavaszunk. És nicsak?! Elkezdett történni valami!! Egyik virágocska bújt ki a másik után. Nnno, azért nem olyan sok, de mondjuk a negyede. De mit számítanak a számok, amikor virágokat lehet nézegetni, simogatni?!

Azóta sem lettem sokkal okosabb, talán egy kicsit. De minden évben töretlenül lesem, hogy történik-e valami!? A kislányom két éve rákapott a virág-lesésre, így már ketten dumálunk nekik, hogy bújjatok elő kis virágocskák. 🙂

Tavalyi fotókkal dolgoztam, és rákerült az oldalra az is, amit a gyerekek szeretnek a tavaszban. Ez lett az én tavaszhívogató oldalam.

Szép tavaszt, szép virágokat, szép napot! 🙂

Ha érdekel a scrapbook vagy nem tudod, hogy kezdj hozzá, esetleg megmutatnád alkotásaid, nézz be a Scrapkuckóba, ahol öröm az alkotás

Vár szeretettel egy baráti közösség!

Ha kiváncsi vagy mi mindenre és hogyan használhatók a Silhouette vágóplotterek, 
csatlakozz a segítőkész, szakmai csoportunkhoz!

A Szerző

Szeretnél időben értesülni híreinkről, blogbejegyzéseinkről?

Iratkozz fel Hírlevlünkre!

* kötelező kitölteni

ScrapBolt.hu a fenti űrlapon megadott adatokat fel fogja használni, hogy veled kapcsolatba lépjen. Add meg, hogy milyen céllal léphetünk veled kapcsolatba:


Bármikor meggondolhatod magad a neked küldött leveleinkben található leiratkozás linkre kattintva vagy az info@scrapbolt.hu címünkre írva. Tiszteletben tartjuk az adataidhoz való jogodat. Bővebb információkért keresd fel weboldalunkat. A lenti gombra kattintva beleegyezel, hogy felhasználhassuk az adataidat a fentiek figyelembe vételével.

Hasonló bejegyzések

NSD Pinkfresh Challenge

NSD Pinkfresh Challenge

Múlt hét szombaton volt a Nemzetközi Scrapbook Nap, rengeteg szuper kihívással. A Piknkfresh Studionál minden alkotó saját kihívással jelentkezett, így összesen 12 feladat közül lehet választani. A határidő egyébként holnap, így akinek van kedve, itt tud csatlakozni.....

bővebben
Mennyit ér egy ölelés…

Mennyit ér egy ölelés…

Először is gratulálok a  múlt havi nyerteseinknek és játékosainknak akik rendületlenül alkotnak és csodaszép oldalakkal lepnek meg bennünket ? Nagy virtuális Ölelés érte ? Amióta tart a bezártság és az elszigeteltség sok minden ami addig természetes volt, ma már...

bővebben
I’msterdam

I’msterdam

Tavaly augusztusban a párommal kettesben Amsterdamban jártunk. A mostani helyzet fényében szinte hihetetlennek tűnik, de akkor sem volt könnyű. Már az előkészítés is akadályokba ütközött: már megvolt a repjegy, szállás, amikor az utolsó pillanatok egyikében a családi...

bővebben
Barátság…..májusi kihívás

Barátság…..májusi kihívás

A májusi kihívás elég hagyományos. 12″x12″ oldalt kell készíteni, egy megadott vázlat alapján. A vázlat elfordítható. Egy kikötés van, az oldal egynegyedének a fotóhoz kapcsolódó, verset, idézetet, prózai részletet, saját írást kell tartalmaznia. Közepén egy kihagyott...

bővebben
Anyák napi képeslap

Anyák napi képeslap

Az idei anyák napja vidám és szomorú is lesz egyben, de az biztos, hogy rendhagyó. Örülök, hogy bár a távolság, legyen az akár 2-3 lépésnyi (vagy ahogy Vikónak mondjuk 5 süni távolságnyi), vagy csak telefonon vagy messengeren beszélhetünk, de együtt lehetünk anyuval....

bővebben
Fotócserés játék – 2020. március

Fotócserés játék – 2020. március

Amikor ezt az oldalt készítettem, még boldogan készültem tavaszi  Scraptáborra. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy bármi közbe jöhet. Izgalommal készültem, és visszaszámoltam a napokat. Amikor először felmerült,hogy le kéne mondani a tábort, nem igazán fogtam...

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This