“Az embert akarva-akaratlan érik változások. Van, amelyiket elszenvedi az ember és van amelyikről önként dönt. Így vagyok ezzel én is. Idén lesznek elkerülhetetlen változások az életemben. Tudom, hogy bekövetkezik, de még nem tudom, mit hoz a sors. Idén eljutottam oda, hogy nem várok. Nem várok a sorsra, nem várok senkire, nem baj, ha ehhez konfrontálódnom kell. Itt az ideje jobban küzdeni az álmaimért. Még akkor is, ha úgy tűnik, nincs beleszólásom. Elhatároztam, hogy mindent megteszek azért, hogy ezek a változások olyan irányba mutassanak, amit én szeretnék. Idén kiszállok az anyósülésből és beülök a kormány mögé. És én döntöm el, merre menjek.
És most az oldalról. Az év szava mellé motivációs idézeteket kerestem, amiket a fotóval együtt előhivattam. A korall szín mellé még az aranyat választottam. Háttérnek egy fehér alapkartont betintáztam korall Distress Oxide tintával. Végtelen egyszerűen a tintapárnát direktbe végigmaszatoltam a papíron. Az arany színű papírjaimat pedig akrilfestékkel festettem. Majd az alapra fehér és arany festékkel spricceltem. Az idézetek és a fotó alá színes papírokat rétegeztem. Mivel elég mozgalmas lett, más díszítést nem is tettem rá.”












