Júniusi kihívás – Több fotós oldal, vázlat

Szerző: | 2018. június 1. péntek | Scrapbook

Májusi kihívásunk nyertese, és így a hónap alkotója Pásztor Judit! Szeretettel gratulálunk, és várjuk a vendégalkotást 🙂

Az ajándékot pedig Hornyák Hajni nyerte, használd fel és alkoss szépeket, gratulálunk!

Megérkezett a nyár, és ilyenkor kevesebbet alkotunk, gyűjtjük a sok infót, fotókat. Sokszor előfordul, hogy van egy 3-5 képből álló sorozat amit nagyon szeretnénk többet nézegetni. Albuot készíteni nem érdemes, aki nem PL-ezik annak marad az a változat, hogy készít egy többfotós oldalt!

Ehhez hoztam most vázlatot Nektek. Ami a vázlathoz kiegészítés annyi, hogy a 12″ háttérpapír közepén kilenc 3″x2″ téglalapnyi terület van. Ezekre kerülhetnek fotók, díszítők szövegek, tetszés szerint. MINIMUM 2DB FOTÓ! Több lehet természetesen! A többi vázlat szerint, ahogy, és amilyen stílusban kedvetek van! Elforgatni 90 fokban lehet, mert ha álló fotó van akkor ahhoz úgy is alkalmas!

Mutatom a vázlatot, és az én inspirációs oldalamat.   Egy tavaszi 3 fotós sorozat, anya-lánya alkotós napról  🙂 Én festettem a kis téglalapokat, de lehet szép papírokat is alkalmazni, vagy csak simán egy keretet rajzolni. A fotókat tetszés szerint helyezhetitek el, semmi más kikötés nincs, csak a fent említett!

  • A kihívásra készült alkotásokat 2018.06.25-ig várjuk a csapat@scrapbolt.hu címre.
  • 12″-es, oldallal nevezhetsz, amely megfelel a kihívás feltételeinek.
  • Eddig máshol még nem publikált alkotásokat várunk, és kérünk, hogy Te is csak 2018.06.25-e után tedd művedet nyilvánossá.
  • Ha liftelés vagy más alkotó műve inspirált, mindenképpen tedd közzé vagy utalj rá.
  • Lehetőséget biztosítunk, azaz meghívjuk a Hónap Kedvenc Alkotóját, hogy a következő hónapban legyen vendég csapattag, és a blogon megmutathatja több alkotását. A Hónap Kedvenc Alkotója abban a hónapban a kihívásban nem vehet részt.
  • Csak 1 db fotót küldj, amely 1000 pixelnél nem szélesebb. Ha olyan az alkotás, külön jelezzük, hogy két fotót kérünk róla. (Ha nem tudod átméretezni a képet, az sem baj.)
  • 2018.06.26-án feltöltjük a képeket a Facebook-oldalunkon egy albumba, ahol egymás alkotásait meg lehet nézni.
  • A nyertest sorsolással választjuk ki a random.org segítségével. Nincs lájkgyűjtés.
  • A zsűri sem marad tétlen: az alkotások közül kiválasztjuk az első hármat, melyek nagyobb eséllyel indulnak a sorsoláson. Az első helyezett 4x, a második 3x, a harmadik 2x kerül a virtuális kalapba, mindenki más egyszer. Ebből a kalapból sorsolunk a végén. A zsűri által választott alkotás nyeri a Hónap Kedvenc Alkotója címet.
  • Eredményhirdetés 2018 július első napjaiban.

Az ajándék ebben a hónapban is nagyon szuper, egy mini scoring board, és egy mini punch. Húúúú, de elfogadnám! Klubfoglalkozásokra tökéletes!!!

Ha érdekel a scrapbook vagy nem tudod, hogy kezdj hozzá, esetleg megmutatnád alkotásaid, nézz be a Scrapkuckóba, ahol öröm az alkotás

Vár szeretettel egy baráti közösség!

Ha kiváncsi vagy mi mindenre és hogyan használhatók a Silhouette vágóplotterek, 
csatlakozz a segítőkész, szakmai csoportunkhoz!

A Szerző

2008 márciusában ismerkedtem meg a scrapbookkal. Először a digitális oldalak készültek, de hamar rájöttem, hogy az én kreatív, alkotó énemnek a hagyományos album készítése az ideális. Folyamatosan tanultam a különböző blogokról, galériákból. Igyekszem különlegeset, egyedit készíteni. Kísérletező alkat vagyok, szeretem kitalálni mit-hogyan. 14 éve foglalkozom művészettel, rajzolás-festés formájában. Az ott tanultakat igyekszem felhasználni, alkalmazni scrapbook alkotásaim során. Eleinte a vintage oldalakkal próbálkoztam, de ma már mindig a fotók, az ábrázolás módja, témája az, ami szerint készítem az oldalakat, albumokat. Számomra a harmónia mindennél fontosabb egy alkotásban. Az album készítés, scrapbook oldalak készítése, már több mint hobby. A régi és új fotók szeretete, megbecsülése ölt formát, amikor dolgozom velük. A fotókon lévő személyek, történések még fontosabb szerepet kapnak az életünkben. A pillanat elszáll, a fotó megőrzi azt, és a szeretetünket, az alkalom (személy) fontosságát azzal fejezzük ki, hogy megfelelő környezetbe helyezzük. Nálam ez a cél. Mindig a fotó határoz meg mindent, a történet, ha albumról van szó.

Szeretnél időben értesülni híreinkről, blogbejegyzéseinkről?

Iratkozz fel Hírlevlünkre!

* kötelező kitölteni

ScrapBolt.hu a fenti űrlapon megadott adatokat fel fogja használni, hogy veled kapcsolatba lépjen. Add meg, hogy milyen céllal léphetünk veled kapcsolatba:


Bármikor meggondolhatod magad a neked küldött leveleinkben található leiratkozás linkre kattintva vagy az info@scrapbolt.hu címünkre írva. Tiszteletben tartjuk az adataidhoz való jogodat. Bővebb információkért keresd fel weboldalunkat. A lenti gombra kattintva beleegyezel, hogy felhasználhassuk az adataidat a fentiek figyelembe vételével.

Hasonló bejegyzések

NSD Pinkfresh Challenge

NSD Pinkfresh Challenge

Múlt hét szombaton volt a Nemzetközi Scrapbook Nap, rengeteg szuper kihívással. A Piknkfresh Studionál minden alkotó saját kihívással jelentkezett, így összesen 12 feladat közül lehet választani. A határidő egyébként holnap, így akinek van kedve, itt tud csatlakozni.....

bővebben
Mennyit ér egy ölelés…

Mennyit ér egy ölelés…

Először is gratulálok a  múlt havi nyerteseinknek és játékosainknak akik rendületlenül alkotnak és csodaszép oldalakkal lepnek meg bennünket ? Nagy virtuális Ölelés érte ? Amióta tart a bezártság és az elszigeteltség sok minden ami addig természetes volt, ma már...

bővebben
I’msterdam

I’msterdam

Tavaly augusztusban a párommal kettesben Amsterdamban jártunk. A mostani helyzet fényében szinte hihetetlennek tűnik, de akkor sem volt könnyű. Már az előkészítés is akadályokba ütközött: már megvolt a repjegy, szállás, amikor az utolsó pillanatok egyikében a családi...

bővebben
Barátság…..májusi kihívás

Barátság…..májusi kihívás

A májusi kihívás elég hagyományos. 12″x12″ oldalt kell készíteni, egy megadott vázlat alapján. A vázlat elfordítható. Egy kikötés van, az oldal egynegyedének a fotóhoz kapcsolódó, verset, idézetet, prózai részletet, saját írást kell tartalmaznia. Közepén egy kihagyott...

bővebben
Anyák napi képeslap

Anyák napi képeslap

Az idei anyák napja vidám és szomorú is lesz egyben, de az biztos, hogy rendhagyó. Örülök, hogy bár a távolság, legyen az akár 2-3 lépésnyi (vagy ahogy Vikónak mondjuk 5 süni távolságnyi), vagy csak telefonon vagy messengeren beszélhetünk, de együtt lehetünk anyuval....

bővebben
Fotócserés játék – 2020. március

Fotócserés játék – 2020. március

Amikor ezt az oldalt készítettem, még boldogan készültem tavaszi  Scraptáborra. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy bármi közbe jöhet. Izgalommal készültem, és visszaszámoltam a napokat. Amikor először felmerült,hogy le kéne mondani a tábort, nem igazán fogtam...

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This