Kávészünet, azaz mielőtt nekikezdünk…

Szerző: | 2018. szeptember 13. csütörtök | Scrapbook

Ezt a sorozatot a technikai és egyéb kérdésekről elsősorban azoknak szánom, akik most kezdenek a scrapbook rejtelmeibe belemerülni. Sok kérdést látok a scrap csoportok oldalain, és gondoltam itt a lehetőség, hogy egységesen választ kapjanak. Az oldal készítésről beszélek először, az albumokra később térünk rá.  Aztán a minimális kellékekről is szó esik, mi az amire mindenképp szükség van, és aztán ha megmarad a hobbi mit ajánlatos megvenni. Mindenképp meggondoltan vásároljunk, ehhez mindenképp segítséget nyújtok, és nyújt a Webáruház természetesen. 🙂

A régi fotókat oldalba foglalni egyfajta tisztelet, szeretet. Gondolunk azokra, akiket a képek ábrázolnak. A mai képeket pedig azért, hogy az utódainknak szebben tudjuk megmutatni a mostani történéseket. Kreatív alkotás, gondolkodásra, elmélkedésre késztet. Amíg készítem, csak erre koncentrálok, és ez által kikapcsolódom. De hasznos is a következő nemzedék részére, és talán fontosabb lesz egy fotó azáltal, hogy a körítést én készítettem hozzá.
A scrap blogomon ( Szinek szigete – Island of colors ) első pillanattól van egy idézet, ami ide illik:

„Ne arra menj, amerre a csapás vezet. Arra menj, amerre nem vezet csapás és hagyj nyomot magad után. /Ismeretlen/ „

Megőrizni a pillanatot, az érzést, a hangulatot. Erre mondják a fotósok, ez az ő felségterületük. Igen egy jól elkapott fotó „mindent visz”. DE…..Amit belőlünk kivált a látvány azt kifejezni még valamivel, kellékekkel, kiegészíteni, olyan körítést tenni mellé, ami még fokozza az érzelmi, hangulati hatást igazi művészeti alkotássá válhat és ”nyomot hagy”.
Biztosan felmerül bennetek az is milyen stílusban alkossak? Legtöbbször a nekünk tetsző alkotót utánozzuk, „lifteljük”. Legyen az külföldi, vagy magyar. Tanulásként, ihlet hiányában, időhiányban lifteljünk egyet-egyet. De…..!
Ne utánozzunk, figyeljünk magunkra! Mindig a fotó, és az általa felidézett hangulat, érzelem az, ami eldönti bennem milyen hangulatú, stílusú lesz az oldal. Nem hiszek abban, hogy egyféle stílusban kell elkészíteni a scrapbook alkotásunkat, minden fotóval. Van, ami nem illik össze, és a diszharmóniánál egy alkotásban nincs rosszabb. Én az abszolút harmóniára törekszem, mind a színek megválasztásánál, mind a stílus esetében. Ehhez is mutatok két régebbi oldalt, és rögtön érthető lesz. Mindkettő hagyományos oldal és közel egy időben készültek. Nézzétek el nekem, hogy ilyen régi alkotásokat mutatok, de ezzel tudom jól ábrázolni amiről beszélek 🙂  (8-és10 éves alkotások ) Itt még én is sok hibát követtem el, a gyakorlottabbak ezt látni fogják, én is voltam kezdő, 🙂

Nos, milyen lenne, ha kicserélném a két fotót?

A fenti oldal érdekessége, hogy már itt használtam füstfóliát, ami más kreatív alkotásoknál akkor nagy divat volt, a scrapbook csak pár éve “fedezte” fel 🙂

Ez a sorozat a kezdő lépésektől végigvezet benneteket a scrapbook rejtelmein. A képzőművészet alapjait fogom felhasználni, segítségül kérni. Azok akik nem jutottak el még valamilyen alapfokú tanfolyamra elmondom mik azok az alapvető dolgok, amelyeket tudnunk kell ahhoz, hogy elsősorban saját részünkre, a lehető legszebb, legkedvesebb oldalakat, albumokat készítsük el.
Elsősorban ez a sorozat inkább elrendezési, technikai, segítséget ad. Nem szól külön stílusokról, trendekről, divatról. Amiről szól az  alkotás teljességéről, harmóniájáról, és arról, hogy egy oldal mitől lesz olyan, hogy többször is megnézzük. És itt most nem a legújabb készletekről, és díszítőkről beszélek. Annak más varázsa van, az azután jön, amikor az alapokat jól alkalmazzuk.

Saját oldalaimon fogom megmutatni a jó, és a kevésbé jó megoldásokat, illetve azt hogy mit nem ajánlatos!

Maga scrapbook a kollázs technikára épül.

Mi is a kollázs?

A kollázs (a magyar szó a francia collage[1] kiejtés szerinti átírása) olyan – általában művészi – alkotás, amely valamilyen felületen több dolog (fénykép, újságcikk, levél, egyéb tárgyak stb.) csoportos felragasztásából áll. Művészeti alkotás, amelyet papír, fénykép, textil, fa, fém vagy más egyéb anyagok darabjaiból illesztenek össze. Ez a technika a kubisták, személy szerint főleg Georges Braque és Pablo Picasso alkotásai nyomán vált népszerűvé.

Az én javaslataim pontokba szedve, mikor kezdjek scrap oldalt, vagy albumot készíteni?

1.Nyugodt külső körülmények, és belső nyugalom.
2.Számotokra kedves fotó, ami különösen fontos.
3.Mindenképp meg akarjátok őrizni az utókor számára a pillanatot.
4.Érzitek azt, hogy ez a pillanat, többet érdemel, mint egy dvd lemez, vagy sima albumban lapulás, a fiókban!
5.A kellékek, ami rendelkezésetekre állnak elégségesek, nem fog hiányozni semmi.

Most ennyi jutott eszembe, kezdjünk hozzá. Először két részben kimondottan a technikai dolgokkal foglalkozunk. Ezeket alapdolgoknak, legfontosabbnak tartok. és

Itt van még egy idézet azoknak kiemelten, akik már alkottak, de nem publikáltak, mert az önbizalmuk valahol elveszett……

„Bármilyen tehetséged van, használd azt: Az erdő is nagyon csendes lenne, ha csak azok a madarak énekelnének benne, akik a legjobban tudnak énekelni.”
(Henry Van Dyke)

Folytatás a jövő héten, most figyeljetek a naptárra, a kihívásunkra még van idő! 🙂  Kellemes alkotónapokat kívánok!

Ha érdekel a scrapbook vagy nem tudod, hogy kezdj hozzá, esetleg megmutatnád alkotásaid, nézz be a Scrapkuckóba, ahol öröm az alkotás

Vár szeretettel egy baráti közösség!

Ha kiváncsi vagy mi mindenre és hogyan használhatók a Silhouette vágóplotterek, 
csatlakozz a segítőkész, szakmai csoportunkhoz!

A Szerző

2008 márciusában ismerkedtem meg a scrapbookkal. Először a digitális oldalak készültek, de hamar rájöttem, hogy az én kreatív, alkotó énemnek a hagyományos album készítése az ideális. Folyamatosan tanultam a különböző blogokról, galériákból. Igyekszem különlegeset, egyedit készíteni. Kísérletező alkat vagyok, szeretem kitalálni mit-hogyan. 14 éve foglalkozom művészettel, rajzolás-festés formájában. Az ott tanultakat igyekszem felhasználni, alkalmazni scrapbook alkotásaim során. Eleinte a vintage oldalakkal próbálkoztam, de ma már mindig a fotók, az ábrázolás módja, témája az, ami szerint készítem az oldalakat, albumokat. Számomra a harmónia mindennél fontosabb egy alkotásban. Az album készítés, scrapbook oldalak készítése, már több mint hobby. A régi és új fotók szeretete, megbecsülése ölt formát, amikor dolgozom velük. A fotókon lévő személyek, történések még fontosabb szerepet kapnak az életünkben. A pillanat elszáll, a fotó megőrzi azt, és a szeretetünket, az alkalom (személy) fontosságát azzal fejezzük ki, hogy megfelelő környezetbe helyezzük. Nálam ez a cél. Mindig a fotó határoz meg mindent, a történet, ha albumról van szó.

Szeretnél időben értesülni híreinkről, blogbejegyzéseinkről?

Iratkozz fel Hírlevlünkre!

* kötelező kitölteni

ScrapBolt.hu a fenti űrlapon megadott adatokat fel fogja használni, hogy veled kapcsolatba lépjen. Add meg, hogy milyen céllal léphetünk veled kapcsolatba:


Bármikor meggondolhatod magad a neked küldött leveleinkben található leiratkozás linkre kattintva vagy az info@scrapbolt.hu címünkre írva. Tiszteletben tartjuk az adataidhoz való jogodat. Bővebb információkért keresd fel weboldalunkat. A lenti gombra kattintva beleegyezel, hogy felhasználhassuk az adataidat a fentiek figyelembe vételével.

Hasonló bejegyzések

NSD Pinkfresh Challenge

NSD Pinkfresh Challenge

Múlt hét szombaton volt a Nemzetközi Scrapbook Nap, rengeteg szuper kihívással. A Piknkfresh Studionál minden alkotó saját kihívással jelentkezett, így összesen 12 feladat közül lehet választani. A határidő egyébként holnap, így akinek van kedve, itt tud csatlakozni.....

bővebben
Mennyit ér egy ölelés…

Mennyit ér egy ölelés…

Először is gratulálok a  múlt havi nyerteseinknek és játékosainknak akik rendületlenül alkotnak és csodaszép oldalakkal lepnek meg bennünket ? Nagy virtuális Ölelés érte ? Amióta tart a bezártság és az elszigeteltség sok minden ami addig természetes volt, ma már...

bővebben
I’msterdam

I’msterdam

Tavaly augusztusban a párommal kettesben Amsterdamban jártunk. A mostani helyzet fényében szinte hihetetlennek tűnik, de akkor sem volt könnyű. Már az előkészítés is akadályokba ütközött: már megvolt a repjegy, szállás, amikor az utolsó pillanatok egyikében a családi...

bővebben
Barátság…..májusi kihívás

Barátság…..májusi kihívás

A májusi kihívás elég hagyományos. 12″x12″ oldalt kell készíteni, egy megadott vázlat alapján. A vázlat elfordítható. Egy kikötés van, az oldal egynegyedének a fotóhoz kapcsolódó, verset, idézetet, prózai részletet, saját írást kell tartalmaznia. Közepén egy kihagyott...

bővebben
Anyák napi képeslap

Anyák napi képeslap

Az idei anyák napja vidám és szomorú is lesz egyben, de az biztos, hogy rendhagyó. Örülök, hogy bár a távolság, legyen az akár 2-3 lépésnyi (vagy ahogy Vikónak mondjuk 5 süni távolságnyi), vagy csak telefonon vagy messengeren beszélhetünk, de együtt lehetünk anyuval....

bővebben
Fotócserés játék – 2020. március

Fotócserés játék – 2020. március

Amikor ezt az oldalt készítettem, még boldogan készültem tavaszi  Scraptáborra. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy bármi közbe jöhet. Izgalommal készültem, és visszaszámoltam a napokat. Amikor először felmerült,hogy le kéne mondani a tábort, nem igazán fogtam...

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This