Családi hagyomány már a lányoméknál, hogy minden évben májusban egy hosszú hétvégét Balatonfüreden töltenek baráti társaságban, gyerekekkel együtt. Mindig várom a fotókat, mert igazi élvezet oldalakat, minialbumot készíteni a fotóikból.
Most májusban csodás időt fogtak ki, és béreltek hajót, elmentek hajókázni a Balatonon. Lesz egy album majd, de két fotót gyorsan kivettem , és feljavítottam majd előhívattam. Andrisét picit túltoltam, de végül a színei nagyon passzolnak a díszítőkhöz. Lizi fotója talán éppen jó lett. 🙂
Valahogy összetalálkoztak a fotók az asztalomon egy igazi nyári kivágattal, amiből jött az ötlet, MM oldalpárt kéne csinálni! Igen de nagyon nem akartam “túldolgozni” , úgyhogy Mónika után szabadon én is olyasmit gondoltam, hogy minimál MM. Persze hogy ez honnan minimál és meddig, ezt én még nem tudtam magamévá tenni, csináltam ahogy a lelkem és az érzéseim, a sok évi tapasztalat diktálta. Hogy mi a vége? Döntsétek el Ti, mutatom a fotókat. Remélem elnyeri a tetszéseteket, valahol középút a javából 🙂
Két 12″ oldal, amit hatalmas örömmel készítettem.
Lizi oldalán, egy Silhouette kivágat alap maradéka, amit sajnáltam kidobni, és őrzöm már egy éve 🙂
Andris oldala kevésbé telepakolt, fiúsabbra igyekeztem készíteni. Talán sikerült 🙂


















