Szeretnék gratulálni a nyerteseknek, a Hónap Alkotója Hornyák Hajni lett szupercsúcs fekete-fehér-piros oldalával, a szerencse pedig Suhai Hajnalnak kedvezett!
A cím nagyjából el is árulta, hogy mi lesz a márciusi feladat: olyan scrapbook-oldalakat szeretnénk kérni, ahol valamit listáztok, számba vesztek, összegeztek, összegyűjtötök, felsoroltok és a többi. Ez lehet fényképpel vagy anélkül, lehet 12 inches oldal, vagy 8×11 inches, lehet színes-szagos, vagy monokróm, mindegy, csak valamilyen lista szerepeljen rajta. Amikor bedobtam az ötletet a kreatív csapat csoportjában, felmerült, hogy lehet-e akár egy éttermi számla is – és lehet, amennyiben azt veszitek végig, hogy mit fogyasztottatok?!
😀
Néhány ötletet azért összeszedtem (listáztam, haha): bakancslista, utazáshoz mit kell összepakolni, gyerkőcök érmei, a tavalyi év kedvencei, randi-tippek, szülinapi buli teendői, sorolhatnánk a végtelenségig. Ugyanis rengeteg lista készül, fejben vagy írásban az életünk során, és ha ezekből van olyan, amit szívesen oldalba szednétek, hát itt a remek alkalom!
Csupán egy kikötésem van azon kívül, hogy most csak scrapbook oldalakat fogadunk el, az pedig a listán szereplő tételek száma: legalább öt szerepeljen rajta pls.
Jövő hónapban lesz a könyvnap, és ismét össze akartam szedni a tavaly olvasott könyveimet. Kicsit korábban készült el, de ennek csak örülök. Mindjárt látni fogjátok, hogy ha a 2016-os év könyveiről azt írtam, hogy kicsit egysíkú, akkor a 2017-es könyveimre már nem is találok megfelelő kifejezést! A tavalyi évem egyértelműen a sorozatok jegyében telt: krimik, sci-fik, római légiósok, egy kis fantasy. Itt-ott elkószált a figyelmem és területet váltottam, de ez oly csekély, hogy észre sem venni!
Sok beszédnek sok az alja, mutatom az én listázós oldalamat:
- A kihívásra készült alkotásokat 2018.03.25-ig várjuk a csapat@scrapbolt.hu címre
- 12″-es, A4-es oldallal nevezhetsz, amely megfelel a kihívás feltételeinek, vagyis minimum öt tételből áll a listád.
- Eddig máshol még nem publikált alkotásokat várunk, és kérünk, hogy Te is csak 2018.03.25-e után tedd művedet nyilvánossá.
- Ha liftelés vagy más alkotó műve inspirált, mindenképpen tedd közzé vagy utalj rá.
- Lehetőséget biztosítunk, azaz meghívjuk a Hónap Kedvenc Alkotóját, hogy a következő hónapban legyen vendég csapattag, és a blogon megmutathatja több alkotását. A Hónap Kedvenc Alkotója abban a hónapban a kihívásban nem vehet részt.
- Csak 1 db fotót küldj, amely 1000 pixelnél nem szélesebb. Ha olyan az alkotás, külön jelezzük, hogy két fotót kérünk róla. (Ha nem tudod átméretezni a képet, az sem baj.)
- 2018.03.26-án feltöltjük a képeket a Facebook oldalunkon egy albumba, ahol egymás alkotásait meg lehet nézni.
- A nyertest sorsolással választjuk ki a random.org segítségével. Nincs lájkgyűjtés.
- A zsűri sem marad tétlen: az alkotások közül kiválasztjuk az első hármat, melyek nagyobb eséllyel indulnak a sorsoláson. Az első helyezett 4x, a második 3x, a harmadik 2x kerül a virtuális kalapba, mindenki más egyszer. Ebből a kalapból sorsolunk a végén. A zsűri által választott alkotás nyeri a Hónap Kedvenc Alkotója címet.
- Eredményhirdetés 2018 április első napjaiban.
Az ajándék ebben a hónapban pedig nem más, mint…
Egy szuper pecsételős csomag: akrilblokkok a We R Memory Keeperstől és egy gyönyörű mermaid lagoon Distress Oxide tintapárna. Jahuuuu
😀














