Memories – Boga vendégalkotása

Szerző: | 2019. október 24. csütörtök | Scrapbook

Szeptemberben Boga lett a Hónap Kedvenc Alkotója és örömmel vállalta, hogy ebben a hónapban inspirál minket. Alkotásával visszahozza a napsütést, a nyarat. Fogadjátok szeretettel!

“Sziasztok! 

Itt a lepke-pillangó rajongó Boga jelentkezik 🙂 Igen, így egyben és együtt a két elnevezés, már kisgyerekként is mindig így mondtam és valahogy családi hagyomány lett belőle. Mindenki felkiált, ha lát egyet, hogy nézd ott egy lepke-pillangó 🙂

Az inspi oldalamat, mint egy rendes kisdiák már az előtt elkezdtem készíteni, hogy megkaptam volna a felkérést rá, merthogy amint megláttam az e havi kiírást egyből jött az ötlet, hogy mit is szeretnék megscrappelni: azt a lepke-pillangós fényképemet, amit a nyár folyamán lőttem a Narancskertben, Schönbrunnban. 

Mint már talán sokan tudjátok az elmúlt pár hónapban igencsak sokszor fordultam meg Bécsben és a top látnivalók közül a Habsburgok nyári rezidenciája sem maradhatott ki. Gondolom mindenkinek megvan a téli vásáros-forró puncsos- karácsonyi díszekben úszó kastélykert látványa. Bevallom nekem is ilyen emlékeim vannak – meg olyanok, hogy némelyik diákom a lezárt szökőkút szobraira mászik éppen fel és társai. Régi szép bécsi osztálykirándulások. 🙂

Szóval történt, hogy egy napsütéses nyári napon a schönbrunni Narancskert csodaszép virágai között sétálgatva (khm… megfelelő hátteret kerestem egy selfie-hez) egyszer csak felkiáltott T-m, hogy lepke-pillangó. Odafordultam és le sem vettem az ujjam a telefonom exponáló gombjáról egy teljes sorozatot lőttem erről a kis szépségről. Azonnal tudtam, hogy meg fogom örökíteni valamilyen formában ezt az emléket; körülbelül ennyi a fotó története. Amúgy ha még nem jártatok nyáron a schönbrunni kastélykertben, érdemes. Csodásak a virágok, a domboldal hívogat a piknikezésre – csak vigyázzatok az önjáró fűnyírókkal, néha nem várt helyeken bukkannak fel. 🙂

Az oldalhoz Vicki Boutin Field Notes 12″-es papírját választottam alapnak, mint csodás virágos, leveles, indás koszorút. A középső részt művészkéssel óvatosan kivágtam, majd különböző méretű pillangókat nyomdáztam a kivágott részre (újrahasznosítás), némelyiket megszíneztem egy kis vízfestékkel. A koszorúból pár virágot áttetsző gessoval lealapoztam és némi vízfestékkel megfestettem, hogy visszaköszönjenek a fényképen szereplő virágok színei. Fröcsköltem rájuk és körbe némi fekete és fehér Splash tintát ill. arany vízfestéket, mert az passzolt az oldal hangulatához. Az egész alá dekorgumit tettem és így került rá egy 12″-es alapkartonra, amit szintén előzetesen legessoztam, majd kis vízfestékkel maszatoltam a fénykép tervezett pozíciója köré. A fotókat két méretben hívattam elő (7.5×10 cm és 5×7.5 cm-es méretekben), a kisebbiket eltartással ragasztottam rá a nagyobbik fotóra, adva ezzel egy kis dimenziót, az amúgy is elkapott pillanatfelvételnek. Szintén Vicki All the Good Things 12″-es papírjából vágtam ki virágokat, amiket a fotó alá és köré rendeztem és az előzetesen nyomdázott majd kivágott pillangókat, plusz néhány 3D pillangót a Wildflower & Honey készletből is eloszlattam körben a koszorún. Került még rá egy pufibetűs felirat, egy-két pufi szívecske és persze a dátum, mert annyi bécsi esemény történt már velünk a nyáron, hogy muszáj dátumoznom a kalandokat.

Remélem tetszett az oldalam és kedvet kaptok!

Üdv: Boga ;)”

Memories – kihívás inspiráció – Boga vendégalkotása | ScrapBolt.hu

Vicki Boutin új kollekcióját, – amit Boga is használt – itt találod meg.

Ha érdekel a scrapbook vagy nem tudod, hogy kezdj hozzá, esetleg megmutatnád alkotásaid, nézz be a Scrapkuckóba, ahol öröm az alkotás

Vár szeretettel egy baráti közösség!

Ha kiváncsi vagy mi mindenre és hogyan használhatók a Silhouette vágóplotterek, 
csatlakozz a segítőkész, szakmai csoportunkhoz!

A Szerző

Az úgy volt... hogy kisfiam születése után találtam rá a scrapbookra, mikor az emlékeink megőrzéséhez kerestem egy formát. A kreatív hobbi gyerekkorom óta az életem része, ezért nem csoda, hogy a scrapbook szerelem lett első látásra. Kikapcsol, megnyugtat, gondolkodásra késztet, alkotni hív, örömet okoz, örömet okozok. Aztán jött a másik szerelmem: a Silhouette Cameo digitális vágógép. Munkám során grafikai szoftverekkel, profi vágógéppel dolgozom, így nagyon is közel áll hozzám. Imádom, hogy a sík papírlapból egy kis kreativitással mi mindent lehet kihozni. És nemcsak papírból. Ezt az imádatot szeretném továbbadni, segítve és megismertetve ezeknek a vágógépeknek a használatát, a bennük rejlő lehetőséget. Ezért legtöbbször ilyen blogbejegyzéseket és tutorialokat fogsz tőlem látni.

Szeretnél időben értesülni híreinkről, blogbejegyzéseinkről?

Iratkozz fel Hírlevlünkre!

* kötelező kitölteni

ScrapBolt.hu a fenti űrlapon megadott adatokat fel fogja használni, hogy veled kapcsolatba lépjen. Add meg, hogy milyen céllal léphetünk veled kapcsolatba:


Bármikor meggondolhatod magad a neked küldött leveleinkben található leiratkozás linkre kattintva vagy az info@scrapbolt.hu címünkre írva. Tiszteletben tartjuk az adataidhoz való jogodat. Bővebb információkért keresd fel weboldalunkat. A lenti gombra kattintva beleegyezel, hogy felhasználhassuk az adataidat a fentiek figyelembe vételével.

Hasonló bejegyzések

NSD Pinkfresh Challenge

NSD Pinkfresh Challenge

Múlt hét szombaton volt a Nemzetközi Scrapbook Nap, rengeteg szuper kihívással. A Piknkfresh Studionál minden alkotó saját kihívással jelentkezett, így összesen 12 feladat közül lehet választani. A határidő egyébként holnap, így akinek van kedve, itt tud csatlakozni.....

bővebben
Mennyit ér egy ölelés…

Mennyit ér egy ölelés…

Először is gratulálok a  múlt havi nyerteseinknek és játékosainknak akik rendületlenül alkotnak és csodaszép oldalakkal lepnek meg bennünket ? Nagy virtuális Ölelés érte ? Amióta tart a bezártság és az elszigeteltség sok minden ami addig természetes volt, ma már...

bővebben
I’msterdam

I’msterdam

Tavaly augusztusban a párommal kettesben Amsterdamban jártunk. A mostani helyzet fényében szinte hihetetlennek tűnik, de akkor sem volt könnyű. Már az előkészítés is akadályokba ütközött: már megvolt a repjegy, szállás, amikor az utolsó pillanatok egyikében a családi...

bővebben
Barátság…..májusi kihívás

Barátság…..májusi kihívás

A májusi kihívás elég hagyományos. 12″x12″ oldalt kell készíteni, egy megadott vázlat alapján. A vázlat elfordítható. Egy kikötés van, az oldal egynegyedének a fotóhoz kapcsolódó, verset, idézetet, prózai részletet, saját írást kell tartalmaznia. Közepén egy kihagyott...

bővebben
Anyák napi képeslap

Anyák napi képeslap

Az idei anyák napja vidám és szomorú is lesz egyben, de az biztos, hogy rendhagyó. Örülök, hogy bár a távolság, legyen az akár 2-3 lépésnyi (vagy ahogy Vikónak mondjuk 5 süni távolságnyi), vagy csak telefonon vagy messengeren beszélhetünk, de együtt lehetünk anyuval....

bővebben
Fotócserés játék – 2020. március

Fotócserés játék – 2020. március

Amikor ezt az oldalt készítettem, még boldogan készültem tavaszi  Scraptáborra. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy bármi közbe jöhet. Izgalommal készültem, és visszaszámoltam a napokat. Amikor először felmerült,hogy le kéne mondani a tábort, nem igazán fogtam...

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This