Novemberi kihívás – dekorra fel!

Szerző: | 2017. november 2. csütörtök | Scrapbook

Szeretnék én is gratulálni a selfie kihívás nyerteseinek. A Hónap Kedvenc Alkotója a zsűri szavazása alapján Dömötör Petra, a szuperklassz ajándékcsomag pedig Dézsi Melindáé!

Nnno és akkor meghoztam az új kihívást, így szóla:

A novemberi kihívás a téli és a karácsonyi dekoráció jegyében zajlik. Nevezésként elfogadunk bármilyen dekorelemet, amit scrapbook-technikával készítettél, vagy ami ötvöződik az emlékmegőrzéssel – például az a leporelloalbum, amit kihajtogatva kiteszel a polcra és a lakásod szezonális dekorációjához tartozik, elfogadjuk, csak úgy, mint a zászlófűzéreket, karácsonyfadíszeket, vaaaagy fényképes, tárgyi emlékes alkotásodat. Ez utóbbi esetben, kérlek, írd le nekünk a levélben, hogy mi az a tárgyi emlék – ha nem lenne egyértelmű. Köszönjük!

Most pedig az inspirációs dekorjaim következnek.

Még mindig teljesen odáig vagyok a My Mind’s Eye karácsonyi készletéért, a Joyful-ért! Úgyhogy készült egy fekete-fehér-arany dekorációs inspiráció is, amit természetesen Minc-es csudaságokkal egészítettem ki! És igen, készülök a hónapban több dekorinspivel is, elvégre annyi karácsonyi kincsem van, nem hagynám őket parlagon!

Nem saját ötletek, tele van a Pinterest ilyen és ehhez hasonló ötletekkel, hosszú évek óta! Mindegyiket lementettem már jó régen, ráadásul vagy tucatnyi verzióban. Épp itt volt az ideje, hogy némelyiket meg is valósítsam!

 

Sima, egyszerű, fehér, 10x15cm-s képkeretek. Maradék sb-papír, az egyik fóliázott papír negatívja, néhány csipi, és kész. És ennél sokkal, de sokkal jobbakat is ki lehet találni. Ez csak a fotózás közben jutott eszembe, úgyhogy maximum öt perc volt a kettő…

 

Be kell még szereznem néhány képkeretet. Nincs mese. És elárulok még valamit. Úgy rögzítettem mindent, hogy leszedhessem az elemeket és készülhessen a következő verzió, amíg nem jutok el ismét a sárga-kék áruház polcaihoz! 😀

 

Jelenleg az abszolút favoritom ők! És mennyire bosszantó, hogy fotón nem jön ki, mennyire csillog-villog az aranyfólia miatt!! A nagyobbak kb két-két 12×12″-es papírból készültek, a közepesek nem egész egyből, és bígelve. A minik vágókéssel, max 10x5cm-s papírdarabkából. Nehéz volt megállni, hogy ne csináljak többet, de már nem nagyon fért volna!

 

Ééééééééééééés a csudacsomag, amit a szerencsés nevező nyer:

Crate Paper – Snow and Cocoa készletből elemek és Heidi Swapp glitter. Wooow!!

 

Idézzük fel a kihívás szabályait!

  • A kihívásra készült alkotásokat 2017.11.25-ig várjuk a csapat@scrapbolt.hu címre
  • Nevezhetsz bármilyen scrapbooktechnikával készült vagy fényképes dekorációs alkotással, amely megfelel a kihívás feltételeinek.
  • Eddig máshol még nem publikált alkotásokat várunk, és kérünk, hogy Te is csak 2017.11.25-e után tedd művedet nyilvánossá.
  • Ha az alkotásod liftelés, vagy más alkotó műve insprált, mindenképpen tedd közzé, vagy utalj rá.
  • Lehetőséget biztosítunk, azaz meghívjuk a Hónap Kedvenc Alkotóját, hogy a következő hónapban legyen vendég csapattag, és a blogon megmutathatja több alkotását. A Hónap Kedvenc Alkotója abban a hónapban a kihívásban nem vehet részt.
  • Csak 1 db fotót küldj, amely 1000 pixelnél nem szélesebb. Ha olyan az alkotás, külön jelezzük, hogy két fotót kérünk róla. (Ha nem tudod átméretezni a képet, az sem baj.)
  • 2017.11.26-án feltöltjük a képeket a Facebook oldalunkon egy albumba, ahol egymás alkotásait meg lehet nézni.
  • A nyertest sorsolással választjuk ki a random.org segítségével. Nincs lájkgyűjtés.
  • A zsűri sem marad tétlen: az alkotások közül kiválasztjuk az első hármat, melyek nagyobb eséllyel indulnak a sorsoláson. Az első helyezett 4x, a második 3x, a harmadik 2x kerül a virtuális kalapba, mindenki más egyszer. Ebből a kalapból sorsolunk a végén. A zsűri által választott alkotás nyeri a Hónap Kedvenc Alkotója címet.
  • Eredményhirdetés 2017 december első napjaiban.

Juuujjj!! Olyan izgatott vagyok!! és kilukad az oldalam!! 😀

Ha érdekel a scrapbook vagy nem tudod, hogy kezdj hozzá, esetleg megmutatnád alkotásaid, nézz be a Scrapkuckóba, ahol öröm az alkotás

Vár szeretettel egy baráti közösség!

Ha kiváncsi vagy mi mindenre és hogyan használhatók a Silhouette vágóplotterek, 
csatlakozz a segítőkész, szakmai csoportunkhoz!

A Szerző

Szeretnél időben értesülni híreinkről, blogbejegyzéseinkről?

Iratkozz fel Hírlevlünkre!

* kötelező kitölteni

ScrapBolt.hu a fenti űrlapon megadott adatokat fel fogja használni, hogy veled kapcsolatba lépjen. Add meg, hogy milyen céllal léphetünk veled kapcsolatba:


Bármikor meggondolhatod magad a neked küldött leveleinkben található leiratkozás linkre kattintva vagy az info@scrapbolt.hu címünkre írva. Tiszteletben tartjuk az adataidhoz való jogodat. Bővebb információkért keresd fel weboldalunkat. A lenti gombra kattintva beleegyezel, hogy felhasználhassuk az adataidat a fentiek figyelembe vételével.

Hasonló bejegyzések

NSD Pinkfresh Challenge

NSD Pinkfresh Challenge

Múlt hét szombaton volt a Nemzetközi Scrapbook Nap, rengeteg szuper kihívással. A Piknkfresh Studionál minden alkotó saját kihívással jelentkezett, így összesen 12 feladat közül lehet választani. A határidő egyébként holnap, így akinek van kedve, itt tud csatlakozni.....

bővebben
Mennyit ér egy ölelés…

Mennyit ér egy ölelés…

Először is gratulálok a  múlt havi nyerteseinknek és játékosainknak akik rendületlenül alkotnak és csodaszép oldalakkal lepnek meg bennünket ? Nagy virtuális Ölelés érte ? Amióta tart a bezártság és az elszigeteltség sok minden ami addig természetes volt, ma már...

bővebben
I’msterdam

I’msterdam

Tavaly augusztusban a párommal kettesben Amsterdamban jártunk. A mostani helyzet fényében szinte hihetetlennek tűnik, de akkor sem volt könnyű. Már az előkészítés is akadályokba ütközött: már megvolt a repjegy, szállás, amikor az utolsó pillanatok egyikében a családi...

bővebben
Barátság…..májusi kihívás

Barátság…..májusi kihívás

A májusi kihívás elég hagyományos. 12″x12″ oldalt kell készíteni, egy megadott vázlat alapján. A vázlat elfordítható. Egy kikötés van, az oldal egynegyedének a fotóhoz kapcsolódó, verset, idézetet, prózai részletet, saját írást kell tartalmaznia. Közepén egy kihagyott...

bővebben
Anyák napi képeslap

Anyák napi képeslap

Az idei anyák napja vidám és szomorú is lesz egyben, de az biztos, hogy rendhagyó. Örülök, hogy bár a távolság, legyen az akár 2-3 lépésnyi (vagy ahogy Vikónak mondjuk 5 süni távolságnyi), vagy csak telefonon vagy messengeren beszélhetünk, de együtt lehetünk anyuval....

bővebben
Fotócserés játék – 2020. március

Fotócserés játék – 2020. március

Amikor ezt az oldalt készítettem, még boldogan készültem tavaszi  Scraptáborra. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy bármi közbe jöhet. Izgalommal készültem, és visszaszámoltam a napokat. Amikor először felmerült,hogy le kéne mondani a tábort, nem igazán fogtam...

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This