Nagyon nehéz, speciális időszakban élünk most 2020. márciusától. Mindenképp szerettem volna egy inspirációt készíteni Orsi remek kihívásához. Egészen más volt a fejemben, de aztán arra gondoltam , ha már oldal és nem album legyen igazán tartalmas, meséljen a mostani időről.
Amit elmondok azt lesz aki elhiszi, és biztosan lesz olyan aki a képzeletem szüleményének tartja. Kb. 15 körüli papírkészletem van tárolókban a 12×12 papírokból. Idei, tavalyi, régebbi. Néhány még össze is rakva gyártó szerint, ha hasonló a stílus szín.
Szinte válogatás nélkül emeltem ki a Pinkfrech studió papírkötegét. Tudtam, hogy van hozzá sok kiegészítőm, néhány kört vágni kellett, de az is volt bőven. Kör alakú kiegészítők.
De a lényeg most jön. Saját fotóval készültem, és rögtön a kezembe akadt egy papír. Aki tud angolul majd eredetiben olvashatja, de a fordítást ide írom mert nagyon érdekes, és mint tudjuk véletlenek nincsenek!
“Nagyon jó lenne, ha lenne valami értelme a változásnak. Igen, nem , talán.” A papír sarkában lenn: ” Lélegezz, csak lélegezz” “Minden okkal történik” (pirossal)
És mikor lefordítgattam, a hideg futkosott rajtam. Nagyon furcsa érzés volt. És ami a legmeglepőbb volt, a kiegészítő sok szöveg közt találtam egy olyat ” Maradjunk otthon” ” Egy új fejezet” még beköszönt, többet már nem fordítgattam, mert ez tökéletesen ábrázolja amit kell.
Az alappapír széléből levágtam, és piros 12×12 alapra rávarrtam. A piros azért pozítív érzést hoz, és a mosolygós egy évvel ezelőtti fotómat tettem rá.
Ítéljétek meg Ti hogyan sikerült ?















