Szülétésnapra készült az a minialbum.
Pirost 7 éve ismerem, együtt sárkányhajóztunk. Én kerültem később a csapathoz, és ahogy kerestem a helyem a többiek között, azt gondoltam, hogy szeretném, ha ez a lány a barátnőm lenne. Nemsokára össze is barátkoztunk és nagyon jóban lettünk. Egy éve viszont messze költözött, így már csak ritkán találkozunk. Most volt a születésnapja, egy minialbumot kapott tőlem. Csupa olyan üzenettel, amitől mindig jókedve lesz. (Tavaly fotósat, melyeken mindig ketten vagyunk.)
Sok trükköt nem tettem az hajtogatásba, mert az a tapasztalatom, hogy a sokfajta hajtogatástól, hogy egyik erre, másik arra, a nem scrapperek számára kevésbe lesz kézreálló egy album. Nézzétek a képeket, sok lesz belőle!























