Januári kihívás – ötödik alkotás 2020

Januári kihívás – ötödik alkotás 2020

A tippelős játék utolsó alkotásával jelentkezem. Az eddigi alkotások és a tippszelvény a bejegyzés alján található. 🙂 Nagyon nehezen választottam magamnak szót. Találtam egyet, majd beugrott egy jobb. Nem is igazán jobb, inkább egy ugyanolyan fontos, hangsúlyos....

bővebben
Mágikus pillanatok – varázslatos minialbum

Mágikus pillanatok – varázslatos minialbum

Kicsit megtévesztő a cím, semmi extra újdonság nincs az albumkában. A lényege az, hogy olyan fotók kerültek bele, amelyek valamiért az adott pillanatban mágikus hangulatot okoztak, valamiért a szívemhez szóltak. Itt is azt próbálom hangsúlyozni, hogy bármiről...

bővebben
Januári kihívás – negyedik alkotás 2020

Januári kihívás – negyedik alkotás 2020

Az én szavam a GO, csupa nagybetűvel, jelentése megy, halad, indul. Remélem idén végre tényleg sikerül az év szavát fókuszba helyeznem, mert hogy őszinte legyek, eddig nem voltak túl sikeresek az ez irányú próbálkozásaim! 😀 Az alkotáshoz az egyik kedvenc készletemet...

bővebben
Januári kihívás – harmadik alkotás 2020

Januári kihívás – harmadik alkotás 2020

Íme, itt az én oldalam, egy kis kékkel. A szavam az 'adventure / kaland', mert nagyon várom, milyen kalandot küld elém az élet ebben az évben. (Két fotón kitakartam a jelenlévőket, máskülönben túl könnyű lenne kitalálni, ki is vagyok ) (Ui. Az oldalt lifteltem, nagyon...

bővebben
Januári kihívás – első alkotás 2020

Januári kihívás – első alkotás 2020

Vajon ki csábult el, merült bele az MM alkotások világába? Saját bevallása szerint: " Voltam egy MM alkotós délutánon, és ezt a vásznat muszáj volt ebben a stílusban megalkotni! " Ki lehet Ő? 🙂 Pár mondat a szó jelentéséről:  INTUICIÓ A gondolatok útján működő...

bővebben
Itt a december  –  vendégalkotás

Itt a december – vendégalkotás

Novemberi kihívásunk győztese, és egyben a hónap alkotója Baranyi Marika lett. Szokásunkhoz híven, felkértük egy alkotásra, amelyet most megmutatunk Nektek. Íme Marika üzenete, az alkotás mellé. „Hatalmas öröm ért a múlt havi eredményhirdetéskor, mert az hogy én...

bővebben
Kellemes Ünnepeket – képeslap inspiráció

Kellemes Ünnepeket – képeslap inspiráció

Sajnos a hóesés mint inspiráló elem most kimaradt a decemberi alkotásból, de az esti fények azért próbálnak kárpótolni. Merika decemberi kihívására is most készítettem el az inspirációs képeslapomat. Hallgattam Merikára...és elővettem a kedvenc karácsonyi papíromat...

bővebben
Christmas – képeslap inspiráció

Christmas – képeslap inspiráció

Nagyon egyszerű, utolsó percben is elkészíthető képeslapot hoztam.  Sizzix és tag kivágó kellett hozzá, és kedvenc papírunk, néhány kivágat. A mood board színében készítettem, ezzel is inspirálva benneteket a kihívásra. Íme a fotók:

bővebben
Tombol a tombola

Tombol a tombola

Mint minden évben Karácsony másnapján nálunk jön össze a család. És mit ahogy a kedvenc rajzfilmem főcímében éneklik  "Van minálunk hajcihő, kitűnő hangulat...Papa, mama, gyerekek csupa szív, szeretet..." , nos ilyenkor ez a hangulat lengi be a lakást 🙂 És, hogy...

bővebben
Merry Christmas – kihívás inspiráció

Merry Christmas – kihívás inspiráció

Hoztam egy oldalt, nem hagyományos Karácsonyi színekkel. Igen ilyen a kihívás is, izgalmas alkotni valami olyat, ami nem megszokott, máááás! Nekem mindig ez volt a "vesszőparipám" másképp, másat, máshogyan! A kihívás színei most ezért kékes, zöldes, türkizes. Pici...

bővebben

Pin It on Pinterest