Barátnőmék júliusra várják az első babájukat. A babaváró buliba vittem ezt az albumot, természetesen egyeztetve a jövendőbeli anyukával, hogy minek is örülne igazán.
Még sosem csináltam fotó nélküli albumot, de szerencsére a táborban élőben megcsodálhattam Sophiét, így nagyon nem is kellett gondolkodnom, milyen legyen. Eredetileg egy az egyben le akartam koppintani, de mivel ebbe az albumba 9*13 cm-es fotók kerülnek, így a spirálozás nem volt megoldható. 😀
És mivel pár hete Erának készítettem egy albumot, így végül itt is a varrás mellett döntöttem.
Ez most annyiban volt más, hogy az album nagyobb, így négy lap került bele.
A varrás nem lett túl szép, mert a tűm túl vastag volt, és néhol csúnyán átszakította a papírt, de a “megrendelőnek” így is nagyon tetszett. 😀
Mivel a múltkori albumomnál elég sok kérdés felmerült, és nem igazán tudtam érdemben választ adni, ezért arra gondoltam, hogy készítek egy tutorialt a varrás menetéről.
Ha Téged is érdekel, akkor jelezd itt, vagy a facebook poszt alatt!












