A scraptábor egyik legjobb része a fotócserés játék. Az esemény előtt kisorsolják a képeket, amiből mindenkinek egy oldalt kell készíteni. Már ez a pár hét is iszonyatosan izgalmas. Megkapod a fotót vagy fotókat. Nézegeted, ízlelgeted, agyalsz rajta. Aztán előhívatod természetesen több méretben, és színesben no meg fekete-fehérben is-biztos ami tuti. 😀
Még többet agyalsz rajta, azon veszed észre magad, hogy bármilyen egyéb tevékenység közben a fotót látod magad előtt. Főzés közben, autóvezetés közben és tulajdonképpen bármilyen olyan tevékenység közben, ahol kicsit el tudnak kalandozni a gondolataid. Alig várod, hogy leülhess végre, és igazából a kezedbe vedd.
Nekem ez a játék mindig erősen a komfortzónám elhagyásával jár, de ettől is olyan izgalmas, és persze iszonyatosan stresszes. 😀
Aztán ha elkészül az alkotás, akkor jön az agyalás, elég jó ez az oldal? Vajon tetszeni fog annak, aki kapja? Közben persze az is eszedbe jut, hogy vajon a Te fotódat ki kapta? Mit fog vele kezdeni? Ő is így izgul? 😀
Aztán eljön a tábor napja. Az oldalakat kitesszük egy falra, és jöhet az újabb izgalom. Iszonyatosan jó alkotások, és Te azt érzed, hogy talán mégsem ezek a megfelelő színek, már nem tetszik annyira, amit készítettél.
Közben azt lesed, hol a Te fotód. Meglátod, és végtelenül hálás vagy, hogy volt valaki az univerzumban, aki azzal a béna utolsó pillanatban előkapott képpel is tudott mit kezdeni. 🙂
Hát ha ennyi izgalom nem volt elég, most jön a legjobb rész. A képeket számokkal látják el, és Te megtippelheted, melyik oldalt ki készítette. Van pár alkotó, akit csípőből felismersz, és van akit órák múlva sem. Nézegeted az előző tábori alkotásokat, és próbálsz hasonló jegyeket felismerni az idein. Az eredményhirdetésig, -ami általában másnap este- nem igazán tudsz másra gondolni. 😀
Sokan álldogálunk ilyenkor a tábla előtt, és elemezgetjük az oldalakat, némelyiknél leesik az állunk, újra és újra visszamegyünk, megcsodáljuk, megsimogatjuk.
A legjobb az egészben mégis az, amikor látod az ajándékozott arcán, hogy tetszik Neki. Akkor érzed, hogy megérte. 🙂
