Márciusban Eszter nyerte el a kibővült Kreatív Csapattól Hónap Kedvenc Alkotója címet! Két alkotással is indult a kihíváson és egyöntetű szavazataink alapján lett ő az első, maximális pontszámmal. Igazán inspiráló, csodás scrapbook-oldalával. Most Eszter következik, inspirációt hozott Orsi áprllisi körös-varrós kihívására. Nézd!
Micsoda ötlet a csipire bélyegezni! Ez a kedvenc részletem. (Viki)
“Az a megtiszteltetés ért, hogy márciusban én vagyok a Hónap Kedvenc Alkotója.
Nagy izgalommal fogtam hozzá, hogy inspirációt készítsek az éppen aktuális kihíváshoz. Egy fehér alapkartont kicsit Gelatossal „bemaszatoltam”, majd bélyegeztem rá itt-ott apró pöttyöket. Végül még egy kis Creamy Acrylic festékkel és kör stencil segítségével kisebb-nagyobb körök kerültek rá. Egy nagy (körökből álló) chipit szétvágtam és elhelyeztem az oldalon. Ezután jött a két fotó. Egy régi nyári emlék az iker lányaim szerepelnek rajta, amint egy mátrai kiránduláson mókáznak. J Mindkét fotót köralakúra vágtam. A nagyobbat elfeleztem, alárétegeztem, és kicsit elcsúsztatva ragasztottam fel. A másikat a chipi alá. És a többi díszítő elemet is a körökbe. J A feliratot is finoman megszíneztem és bélyegeztem. A varrást a kézzel készített fekete-rózsaszín X-ek képviselik.
Fogadjátok szeretettel Kaland az élet oldalamat!
Eszter”













