Mint már előző bejegyzésemben említettem, mostanság rengeteg képeslapos videót nézek. A mostan poszt alapötletét ez a videó képezi. A videót ajánlom Sizzix géppel rendelkezőknek. Kitűnően mutatja, hogyan használjuk a vágókéseket kreatívan és sokféleképpen.
De ez a poszt kifejezetten Silhouette digitális vágógéppel rendelkezőknek szól. A végén videó-tutoriallal!
Az úgy volt, hogy szerettem volna elkészíteni a fent említett videóban szereplő lapokat, de nem volt megfelelő késem hozzá. Ezért elkezdtem gondolkodni, hogy tudnám megvalósítani Silhouette Cameoval. Mindját mutatom, hogyan. A végén pedig a fájl elkészítéséről lesz egy lépésről-lépésre videó, a Silhouette Studio v4 porgramban.
Szóval elkészítettem a vágófájlt, amit innen le tudsz tölteni, és kivágtam alapkartonból. Fontos, hogy jól ragadjon az alátét, hogy a pici körök ne jöjjenek le, maradjanak a helyükön. Mielőtt leszedtem volna az alátétről a karikákra 3D ragasztókockákat tettem. Annyira sok karika volt, hogy a végén nagyobb ragasztókat kellett négybe vágni.
Miután leszedegettem a ragasztókról a fóliát, rátettem a sima téglalapot. Majd lehúztam az egész szendvicset a vágólapról.
Majd lefejtettem a lyukacsos alapot, amit nem ragasztottam oda. Ezt egy másik lapnál felhasználtam.
Ezzel elkészült az alap,
amit díszítettem és fehér, félbehajtott képeslapalapra ragasztottam.
Itt pedig az ígért videő a vágófájl létrehozásáról Silhouette Studio v4 programban.














